A Sopron Basket hazai pályán 60-55-re kikapott a török Fenerbahcétól a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén, szerdán.

Ötpontos hátrányt szedett össze a Sopron a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében
Fotó: Krizsán Csaba/MTI

Eredmény:

negyeddöntő, 1. mérkőzés:

Sopron Basket-Fenerbahce (török) 55-60 (13-22, 15-12, 18-17, 9-9)

-----------------------------------------------------------------

A magyar csapat legjobb dobói: Crvendakic 15, Turner 12, Milanovic 11

A Sopron és a Fenerbahce párharca azután kezdődött, hogy a magyar csapat 25 éve megszerezte első bajnoki címét, és ezáltal kilépett a nemzetközi porondra. Ezt követően kétszer is legyőzte török riválisát a Ronchetti Kupában. Az Euroligában 14 mérkőzésen az isztambuliak 11-szer nyertek, a Sopron 2001/2002-ben tudta legyűrni ellenfelét kétszer, majd 2007/2008-ban aratta harmadik sikerét. A soproni szurkolók legutóbb két éve láthatták a Novomatic Arénában a Fenert, amely akkor 17 pontos győzelemmel távozott.

Ami a Sopron eddigi 18 Euroliga-szezonját illeti, idén 11. alkalommal került be a rájátszásba, ahonnan 2009-ben továbbjutott a salamancai Final Fourba. Az aktuális magyar bajnok 258 EL-találkozón 119/139-es mérlegnél tartott, az elmúlt alapszakaszban pedig 10 győzelemmel klubrekordot állított fel. A rájátszások statisztikájában 42 mérkőzés szerepelt 15 győzelemmel és 27 vereséggel, 18 281 dobott és 18 658 kapott ponttal.

Az egyik fél második sikeréig tartó csata nyitányán a túloldalon Firat Okul vezetőedző olyan kiválóságokat küldhetett pályára, mint a fehéroroszokkal Eb-bronzérmes Anasztaszja Veramejenka, az Euroliga-bajnok amerikai-cseh Kia Vaughn, a Budapesten Európa-bajnok, majd olimpiai harmadik szerb Ana Dabovic, az egyetemi világbajnok amerikai Aerial Powers vagy a WNBA All Star-válogatott Jonquel Jones. Roberto Iniguez együttese mellett szólt ugyanakkor, hogy a törökök kétszer is kikaptak idegenben az alapszakasz során Schióban a Salamancában.

A szerdai meccs elején – amelyre sok török szurkoló érkezett Ausztriából – 4-4 után kilenc ponttal ellépett a vendégegyüttes. A nagyszünetig a különbséget hat pontra csökkentette a Sopron, majd a harmadik negyedben még egy pontot elvett hátrányából, így ötpontos lemaradással kezdte a záró felvonást. A kevés pontot hozó utolsó negyedben tartotta a különbséget a Fenerbahce, így előnybe került.

A párharc második felvonására Isztambulban kerül sor jövő szerdán, az esetleges harmadik mérkőzésnek ismét Sopron ad otthont két hét múlva.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.