Alex McLeish, a skót labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata keddi ellenfele, a magyar nemzeti együttes jóval tapasztaltabb.

A magyar válogatottat dicsérte a keddi meccs előtt a skót kapitány
Fotó: Illyés Tibor/MTI

"Azt várom, hogy a magyarok javítani akarnak a pénteki vereségüket követően és el akarják kerülni, hogy olyan könnyű gólokat kapjanak, mint három napja Kazahsztántól. A két korai gól kizökkentette a magyar csapatot"

- mondta hétfői sajtótájékoztatóján a riválisról a szakvezető, aki hozzátette, saját együttese is ilyen találattal kapott ki 1-0-ra Costa Ricától.

McLeish saját csapatát illetően azzal elégedett volt, hogy öt-hat helyzetet alakított ki a közép-amerikai ellenféllel szemben, ugyanakkor sajnálta, hogy ebből egyet sem sikerült kihasználni.

A Groupama Arénában kedden 20 órakor kezdődő találkozóval kapcsolatban megjegyezte, hogy több formációt is ki akar próbálni, illetve úgy fogalmazott: azért lesz fontos a meccs, mert ha jó játékkal jó eredményt érnek el, akkor az nagyobb magabiztosságot adna játékosainak a folytatásra.

"A teljesítmény fontosabb, mint az eredmény, ez holnap is igaz lesz"

- jelentette ki Callum McGregor, a Celtic Glasgow középpályása, aki hozzátette, támadó stílusú futballt próbálnak majd játszani.

A 24 éves futballista szerint időt vesz igénybe, amíg csapatként összeszoknak, de a cél az, hogy ez a folyamat minél gyorsabban végbemenjen. Megjegyezte, sok csere lesz a skótoknál a pénteki összecsapáshoz képest, mert a szövetségi kapitány azt szeretné, hogy sok friss futballista játsszon.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
tapasztalt lenne, leginkább abban, hogyan lehet bárkitől zakót kapni! =))
Clavigo
Muha-ha-ha-ha... :)) :))) " Tolmácsot is kérek ""... "" Nem röfögni angol,,,röfög magyar "... :)))))))))) by Böde,,vagy kijaf@szom. Sutykó,,falábú zseléreklámok,,,,milliókért. Szánalmas.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.