A Ferencváros hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Mezőkövesd együttesét a labdarúgó NB I 25. fordulójának nyitómérkőzésén, szombaton.

A listavezető fővárosiak sorozatban tizedik hazai bajnokijukon gyűjtötték be mindhárom pontot, a Mezőkövesd viszont egymás után másodszor kapott ki.

Kitömte a Fradi a Mezőkövesdet

Böde Dániel (Ferencváros) és Matija Katanec (Mezőkövesd Zsóry FC)

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az ötödik percben az éppen a Ferencvárostól szerződtetett Bognár István szabadrúgásából a vendégek veszélyeztettek először, ám ezt követően az első fél órában szinte alig történt említésre méltó esemény: a Mezőkövesd betömörült a saját térfelére, a listavezető mezőnyfölénye pedig meddő volt. A 32. percben aztán Leandro tökéletes kiugratásából Böde Dániel szerezte meg csapatának a vezetést.

A fordulás után gyorsan megduplázta előnyét a Ferencváros: egy baloldali beadást követően Böde felső lécről visszapattanó fejese után Varga Roland közvetlen közelről bólintott az üres kapuba. A második gól után lendületben maradt a második félidőben nagy mezőnyfölényben játszó hazai együttes, a hajrában pedig a csereként beállt Georgijevic is betalált, így összességében magabiztos Fradi-siker született.

OTP Bank Liga, 25. forduló:

Ferencváros-Mezőkövesd Zsóry FC 3-0 (1-0)

Groupama Aréna, 8375 néző, v.: Solymosi

gólszerzők: Böde (32.), Varga R. (50.), Georgijevic (87.)

sárga lap: Botka (39.), illetve Katanec (15.), Hudák (23.), Iszlai (63.), Lázár (69.)

Ferencváros:

Dibusz – Lovrencsics G., Otigba, Blazic, Botka – Szpirovszki, Leandro, Paintsil – Varga R. (Koch, 82.), Böde (Georgijevic, 86.), Moutari (Nagy D., a szünetben)

Mezőkövesd Zsóry FC:

Dombó – Farkas, Hudák, Katanec, Vadnai – Cseri, Mlinar (Misák, 65.), Iszlai, Bognár – Koszta (Lázár, 64.), Drazic

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
3 gól már kitömésnem minősül? Pláne egy ilyen ""világverő""klasszis ellen? Egy ilyen inaszaggató bajnokságban?
Annyi pénzből, amit focibuzi Vezérünk erre az ún. ""magyar focira"" költött, már a világ vezető csapatait kéne kitömni és nem három góllal.
Idehozzák a környék harmad- és negyedrangú ""sztárocskáit"" és nekünk el kellene ájulni a tudásuktól. Ezek azok a honi szintet növelő ""klasszisok"", akik már saját hazájukban se kellettek. Itt pedig a képességeikhez mérten nagyságrendekkel nagyobb pénzért ""csillognak"". És persze, ez a hazai csodacsatárokra szintúgy áll.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.