Bár ledolgozta háromgólos hátrányát a Juventus a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a címvédő Real Madrid vendégeként, de a ráadásban Ronaldo tizenegyesgóljával a spanyolok jutottak a négy közé.

BL – Dráma Madridban, négy között a Real és a Bayern
Cristiano Ronaldo – fotó: Javier Soriano / AFP

A Bayern München idegenbeli 2-1-es sikerét követően hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Sevillával, így szintén ott lesz a négy között.

Kedden a Liverpool és az AS Roma biztosította helyét az elődöntőben, a sorsolásra pénteken kerül sor. Nyolc év után először fordul elő, hogy négy különböző ország együttesei várják az utolsó sorsolást, amelyre pénteken kerül sor.

Korábban csupán három csapatnak sikerült háromgólos vagy nagyobb különbséget ledolgoznia, a Deportivo La Coruna, a Barcelona és kedden az AS Roma hajtotta végre a bravúrt, amelyre a Juventus 3-0-s hazai vereségét követően készült.

Villámgyorsan, 76 mp után vezetést szerzett a Juventus Mario Mandzukic góljával a Santiago Bernabéuban, ilyen korán még sosem kapott gólt a Real Madrid a Bajnokok Ligájában. Ezt követően magához tért a királyi gárda, többször is veszélyeztette a torinóiak kapuját. Újabb találatnak mégis a vendégdrukkerek örülhettek: Mandzukic másodszor is fejjel volt eredményes. Az első félidőben hazai pályán legutóbb 2000 februárjában a Bayern München ellen kapott két gólt a Real, amely a szünet előtt szépíthetett volna, ám Raphaël Varane fejese a felsőlécen csattant.

A szünetben Zinédine Zidane kettős cserével próbálta felrázni csapatát, viszont a Juventus Keylor Navas hibáját kihasználva újból eredményes volt, Blaise Matuidi élt a lehetőséggel, s ezzel egyenlített összesítésben. Már úgy tűnt, hogy hosszabbításban dől el a továbbjutás sorsa, ám Medhi Benatia a tizenhatoson belül hátulról érkezve felborította Lucas Vázquezt, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A Juventus kiváló kapusa, Gianluigi Buffon pedig heves reklamálásáért piros lapot kapott. Az olasz hálóőrt 117. – s vélhetően utolsó – BL-mérkőzésén először állították ki. A tizenegyeshez a 150. BL-találkozóját játszó Cristiano Ronaldo állt oda, s magabiztosan a bal felső sarokba lőtt, elődöntőbe juttatva csapatát. Az ötszörös aranylabdás portugál támadó az elmúlt idény fináléjával együtt egymást követő tizenegyedik összecsapáson talált be a BL-ben.

A müncheni találkozón egyik fél sem tudott betalálni, így nem forgott veszélyben a Bayern továbbjutása. A Sevillának nem volt kaput eltaláló lövése.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:

Bayern München (német)-Sevilla (spanyol) 0-0

Továbbjutott: a Bayern München, 2-1-es összesítéssel.

Real Madrid (spanyol)-Juventus (olasz) 1-3 (0-2)

gólszerzők: C. Ronaldo (98., tizenegyesből), illetve Mandzukic (2., 37.), Matuidi (60.)

kiállítva: Buffon (93.)

Továbbjutott.: a Real Madrid, 4-3-as összesítéssel.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ha nem tud a Real önerőből, akkor kap egy ajándék 11-est. És akkor, amikor az ellenfélnek már nem marad esélye.
Nehogy már egy BL Ronaldo nélkül maradhasson.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.