Szimcsák Mira arany-, Rohács Réka pedig ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók utánpótlás Európa-bajnokságán, amelyet péntektől vasárnapig Máltán rendeztek.

Két magyar érem a junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon

Fotó: Utanpotlassport.hu

Az európai szövetség beszámolója szerint pénteken a 14-15 évesek mezőnyében a leányok között Szimcsák Mira az első helyen végzett 5 kilométeren, majd szombaton Rohács Réka a 18-19 évesek között másodikként zárt 10 kilométeren.

Az utolsó két versenyszámot nem rendezték meg, hivatalosan a tenger túlzottan nagy hullámai miatt, valójában azért, mert a csapatok úgy látták, vasárnapra már végképp nem tudtak megfelelő létszámú rendezőt mozgósítani a helyiek.

"Ez az egész hétvége, úgy ahogy van egy katasztrófa volt, a résztvevők többsége videókat készített a lehetetlen viszonyokról, és mi is azon vagyunk, hogy hivatalos úton fejezzük ki a felháborodásunkat az európai szövetségnek. Több érem ment el azon, hogy a legalapvetőbb kellékek sem voltak a helyükön a versenyek során" – nyilatkozta Gellért Gábor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A szakvezető Szimcsák Mira sikere kapcsán úgy fogalmazott, jól tájékozódott, remek helyzetfelismeréssel találta meg a jó irányt, végig nagyszerűen, rendkívül erőteljesen úszott.

"Úgy gondolom, sikerült felfedeznünk egy újabb tehetséget, mert egyértelmű, hogy nagyon fekszik neki ez a sportág. Szerintem hosszú évekig meghatározó szerepet játszhat a nyíltvízi úszásban, ha ő is így akarja" – tette hozzá.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
újabb úszócsillagok? (ránkfér)
csak így tovább lányok!
wagabund
@Horizont: mert a fociban nem kell teljesítményt felmutatni a sok pénzért...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.