A hazai közönség előtt szereplő Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok pilótája nyerte a Forma-1-es Német Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A vb-pontversenyben is vezető 31 éves Vettelnek ez az idei ötödik, pályafutásának pedig 55. pole pozíciója.

Vettel hazai közönség előtt mutatta meg, miért ő az egyik legjobb

A második helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője zárta az időmérőt, míg a harmadik rajtkockát Vettel csapattársa, a szintén finn Kimi Räikkönen foglalhatja majd el.

Vettel legnagyobb riválisa, a címvédő és ugyancsak négyszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton (Mercedes) műszaki probléma miatt csak 14. lett az időmérőn. Hamilton az edzés első szakaszában ráhajtott az egyik rázókőre, az ütés következtében meghibásodott a Mercedes hidraulikai rendszere, ezért a brit pilóta nem folytathatta.

Hamilton így legjobb esetben is csak a 14. kockából startolhat majd a futamon, de ha a versenyautójában ki kell cserélni valamilyen alkatrészt, akkor akár még az utolsó sorba is sorolhatja őt a versenybíróság.

A 67 körös Német Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

(MTI)

Fotó: MTI/AP/Jens Meyer

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.