A németek csaknem fele, a választókorú emberek 47 százaléka szerint Mesut Özilt és a Német Labdarúgó Szövetséget (DFB) egyaránt felelősség terheli abban a botrányban, amely ahhoz vezetett, hogy Özil lemondta a német válogatottságot – derül ki egy pénteken ismertetett felmérésből.

Színesbőrű német válogatott tette helyre a rasszista kártyát kijátszó Özilt

Az ARD német közszolgálati televízió megrendelésére az Infratest Dimap közvélemény-kutató által végzett felmérés adatai szerint 29 százalék úgy véli, hogy Özilt terheli elsősorban felelősség, míg 14 százalék a DFB-t hibáztatja inkább.

A megkérdezettek döntő többsége, 69 százaléka szerint a bevándorlók integrálásában azonos felelőssége van a politikának, a befogadó társadalomnak és a bevándorlóknak.

A válaszadók 13 százaléka szerint a beilleszkedés elsősorban a bevándorlók dolga, és 11 százalék véli úgy, hogy az integráció a politika feladata. Mindössze 4 százaléknyian voltak azon az állásponton, hogy a bevándorlók integrálása mindenekelőtt a befogadó társadalom feladata.

Mesut Özil, az angol Arsenal középpályása a múlt héten jelentette be, hogy nem játszik többet a német válogatottban, mert úgy érzi, rasszista támadások érték. A török származású, Gelsenkirchenben született futballista a Nationalelf világbajnoki kudarca, kiesése után került a bírálatok középpontjába, mert nem sokkal a torna előtt ő és a Manchester City játékosa, Ilkay Gündogan közös fényképet készített Recep Tayyip Erdogan török elnökkel a törökországi előrehozott választások előtti időszakban.

Özil válogatottból való távozásából hatalmas botrány lett, a héten a DFB elnöke elismerte, hogy a szövetség hibázott, de a rasszizmus vádját visszautasította.

A brazil származású Cacau, a Nürnberg és a Stuttgart egykori játékosa, a DFB integrációs megbízottja pénteken a Bild című német tömeglapnak nyilatkozva ismét visszautasította a rasszizmus vádját.

"A bírálat nem azonos a diszkriminációval és a rasszizmussal. Ha engem ér bírálat, és azt mondom, hogy azért támadnak, mert brazil vagyok és sötétebb a bőröm, az nem korrekt, felnőtt dolog"

- fogalmaz az egykori német válogatott csatár.

Színesbőrű német válogatott tette helyre a rasszista kártyát kijátszó ÖziltCacau – fotó: Pinterest

Cacau szerint bármit gondol is Özil, az Erdogannal készült fotónak igenis politikai töltete volt, az ellen pedig erőteljesen fel kell lépni, ha emiatt őt a társadalomból rasszista támadások érték. "Az a vád viszont, hogy a DFB rasszista, nem állja meg a helyét" – hangoztatja.

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Edmond Dantes
Ha valaki odaáll egy sötét diktátor mellé,az ne azzal mosakodjon,hogy azért támadják a rasszisták,mert török.Nem,őt szar alaknak tartják,mert ő nem a török elnök mellé állt,hanem egy aljas diktátor mellé.Megjegyzem,hogy Orbán ennek az Erdogánnak a barátja,tehát így tessenek vele fotózkodni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
Egyet áruljon el nekem valaki...ezek a szinesek mit dumálnak állandóan ???Nem ők vannak itthon!!
tudode
Az un. "fehérek" között is többen vannak minden égtájnál a SÖTÉTNÉL SÖTÉTEBBEK, már ami a lelkivilágukat illeti!
Edmond Dantes
Ha valaki odaáll egy sötét diktátor mellé,az ne azzal mosakodjon,hogy azért támadják a rasszisták,mert török.Nem,őt szar alaknak tartják,mert ő nem a török elnök mellé állt,hanem egy aljas diktátor mellé.Megjegyzem,hogy Orbán ennek az Erdogánnak a barátja,tehát így tessenek vele fotózkodni.
libellle
@Edmond Dantes: Pontosan. Egyébként özil nemet állampolgár. Visszalehet az állampolgárságot adnia nem szolgalt ra, söt szégyent hozott arra.
teuton
@Pálinkás Pál: A feher is szin! Te viszont szintiszta hülye, mocskolodo rasszista vagy! Ha majd megtanulsz olvasni, akkor azt is tudod majd, hogy ha valaki egy orszag valogatottjaban jatszik, akkor annak az orszagnak az allampolgara, tehat otthon van! Özil Nemetorszagban született, nemet allampolgar! A te hazad viszont Idiotisztanban van...
fekete
Mit akar ez x-a- Jancsi? Edig jo volt a Nemet orsza'g. Most ma'r Angliabol uzengett? mert el
husztak a notujakatt Orosz orszagban!Menjel vissza a Torok banda'dhoz!Me'g Angliaban is
kaphatsz egy keveset .Van ott is epp eleg torok uta'lo!
Pálinkás Pál
@teuton: Már párszor írtam neked,kutyát nem érdekli a véleményed...!
mellesleg jártál iskolába??? a fehér az nem szin..."Tudományos definíciója így hangzik: a fehér a fény teljessége,a fekete a fény hiánya."
A rasszizmusról meg csak annyit,ha az kell hogy nyugodtan éljenek az emberek,akkor támogatom!!
kereső
Milyen nagy "divat" lett manapság úri körökben, belexarni abba a tányérba/tálba, amiből előtte jól lakott.Pfujj!!
Eriksson
@libellle: tegnap 19:13
Mesut Özil Gelsenkirchenben, Németországban született. Milyen állampolgárságról mondjon le?
teuton
@Pálinkás Pál: A TE velemenyed talan a kutyakat erdekelheti, mert ugatsz. De a magyar nyelvet nem ugatod, söt olvasni sem tudsz! "Fehér annak a felületnek a színe, amely a fény teljes spektrumát változatlanul veri vissza. A fehér tárgyakról származó fény a fehér színinger. Ennek az emberi látásra kifejtett hatása a fehér pszichofizikai érzéklet. A fehér, mint szín nem szerepel a Nemzetközi Világítástechnikai Szótárban, mert a fentiek bármelyikét, sőt, a fehér fényforrás fényét is jelentheti." Na ennyi eleg is egy szintiszta birkanak, emesztheti hetekig, mire ertelmezni tudja...
kereső
@Eriksson: 11:20, gondolom a németről.Ha jól rémlik a foci világbajnokság idején ő volt az a játékos,akit azzal is vádoltak,hogy szándékosan tartott be a csapatnak.Egyébként meg tényleg, ha annyira imádja erdogant,akkor miért nem költözik haza?Meg a többi IS! Nem kéne annak a rothadó liberális nyugatnak a jóléti társadalmát élvezni. Hiszen ott még demokrácia sincs- most mondta orbán,csak liberalizmus.demokrácia a törököknél van,meg azerbajdzsánban,meg a fehéroroszoknál,meg putyinéknál,meg természetesen nálunk.
Eriksson
@kereső: Ha Németországban született, akkor német állampolgár. Ezt nem veheti el tőle senki.
Egyébként is most Angliában él, és nem a török válogatottban focizik.
Miért kell mindenfélét belemagyarázni egy helyzetbe?
kereső
@Eriksson: semmit nem magyarázok bele,semmibe.Száraz tényeket irtam.Nem akarja elvenni senki tőle az állampolgárságát, viszont ő lemondhat róla,ha nem tetszik neki az ami van, és választhat neki tetszőt.Egyenlőre Te nem "akarod" érteni.
csak úgy....
@Eriksson: Szerinted ,minden németországban született török,automatikusan német állampógár lesz? Tévedsz!
Eriksson
@kereső: Egyelőre csak a válogatottságról mondott le, másról nem volt szó. Egyébként amikor jól játszik ő a legnagyobb, ha egyszer mellémegy, akkor koszos török. Ezt vajon ki kezdte?
És nem kell idehoznod azerbajdzsánt, a fehéroroszokat, meg Putyinékat, meg természetesen mindent, ami hirtelen az eszedbe jut.
Eriksson
@csak úgy...: Ha repülőgépen születik egy csecsemő, az annak az országnak állampolgára lesz automatikusan, amely felett a repülő halad.
csak úgy....
@Eriksson: Nagyon tévedsz! ..persze a Te dógod...
csak úgy....
@Eriksson: vannak embörök,kiket úgy köll elfogadni,hogy nekik mindíg igazuk van,még akkor is,ha nincs...
ök az anyós típusok...
kereső
@Eriksson: gondolat szabadság van!,és minden-mindennel összefügg.Miért ne hoznám ide? Te már odáig jutottál,hogy el akarják venni tőle az állampolgárságot,holott @libelle ezt sem irta!é sén sem.És nem büdös törököztem,és ahogy olvastam anno,senki más sem.Csak azt mondták-volt egy-két szándékosan rossz lépése a pályán.De tényleg, miért kell belexarni a tányérba,amelyikből eddig olyan jót lakmározott? Ez valami illibirelális szokás lett mára?
Pálinkás Pál
@teuton: Hűha...látom neked ehhez a wikipédia kellett mint minden hülyének!!
kereső
@Shikari: Özil német!Született német állampolgár!
Eriksson
@Shikari: Mit szólnának a németek, ha mind haza akarna menni?
csak úgy....
@Eriksson: szerintem nem sírnák,persze egy idö után ,mikor észrevennék,hogy nem csak adtak,kaptak is...? ismersz német-törököt ? a vélemények megoszlanak, szerintem ugyan úgy hiányozna a németnek a török mint a magyarnak a cigány! szar ám bünbak nélkül élni...
Eriksson
@Shikari: Megszűnne a "nationale Elf" :)))
csak úgy....
@Shikari: hülyegyerek! talán két hétig,de mikor már hegyekben állna a szemét az utcákon?
te valóban nem tudsz gondukozni, tibim?
csak úgy....
@Eriksson: ezt a napot föl is írom a kalendáriumba!
csak úgy....
@Eriksson: Igazat adtál...,teljesen meg vagyok hatva!
Eriksson
@csak úgy...: Velem lehet beszélgetni és szoktam igazat is adni. Ha nem nettó kötekedés a hsz.
csak úgy....
@Eriksson: Az utóbbi idökben úgy vagyok vele,hogy leszarom az igazamat! Mindenkinek joga és kötelessége lenne gondolkozni és nem,mint egy bólogató jancsi...
Egy gyerek figyelmét föl lehet hívni a veszélyes helyzetekre,sajnos egy begyöpösödött fölnött,erre már nem fogékony! Majd az idö bizonyít...
kokopelli
@csak úgy...: természetesen téved,mert a szülők irataiban jelenik meg,és
a nagykorúságának elérése után választhat állampolgárságot!! ;-)
Desischado
@Edmond Dantes: Nekem is ez a véleményem. erdogan egy aljas diktátor, tisztességes ember nem fotózkodik vele.
kereső
@Shikari: tudtommal született magyar volt! De ez ne zavarjon.
csak úgy....
@kokopelli: ...má megent mibe tévedek,kedves kokopelli úr? ha egy kabuli nö,történetesen mo.fölött szüli meg a gyermekét,akkor az automatikusan magyar? a külföldi állampógárok kérvényezhetik ,de az csak egy jog,hogy kérvényezhet!
ez a török gyerek ,özilt még a német himnuszt sem volt hajlandó együtt dúdolni a csapattal,akkó mitü lenne német!?
kereső
@Shikari: most miért is minősitgetsz???,anélkül,,hogy én ezt tettem volna veled! Ez a ti "vitakultúrátok"!És igen, született magyar vagyok, bár az őseim között izlandiak,provenceiek és olaszok találhatók.És egyik sem "taknyosorrú",ahogy én sem, veled ellentétben,aki egy élősködő takonygerincű,ostoba illiberális régi vágású kereszténydemokrata vagy.Most jobb?
libellle
@Shikari: egyszerüen csak egy buta ember vagy. mi 1947 ota egy bevábdorlo ország vagyunk. 194 nemzetiség él hazámban. De amikor 56-ban elindultak a magyarok ilyenek és olyanok is akkor is lehetett volna mondani, hogy reszben a szemét jött. Most szinten ott tartotok, hogy rengeteg magyar jön ide, egyre több magyar szót hallok. Nem értjük, hiszen olyan mesés ott élni??!! Bizonyára nem mind becsületes. A rengetwg többit pedig az elmezavarodott vezérkédnek köszönhetjük. ja és neked is mert öt választottad.
libellle
@Eriksson: A nemetröl. Vagy te olyan tökelütött vagy, hogy beképzeled, hogy bármelyik állampolgárság kötelezö? Teljesen mindegy, hogy ki hol született.
teuton
@Eriksson: Na ez is egy mese...Birkaeknal mindent elhisznek?
Eriksson
A repülőn születettekről: babychameleon.blog.hu/2017/04/13/ha-repulon-szuletne-gyereked
Gondolom, ha egy csecsemő bármely országban születik, az automatikusan az adott ország állampolgára lesz, azt külön kérvényezni nem kell.
libellle
@Shikari: Ach sorry, miröl irzs te itt. Miota magyar özil?? Na a te IQ is talán 1
libellle
@Shikari: Az informáciom szerint nem szereted a banánt.
kokopelli
@Eriksson: már régen nem aktuális,amit idéztél!A "§4 NSzK Állampolgártörvény"
szerint német,ha a szülők németek,de más állampolgárságúaknál dokumentálha-
hatjákk a gép koordinátáit (hosszúsági- és szélességi) és megkérdezhetik az alat-
tuk fekvő országot is! Különben a hajón és a repülőn is lehetnek eltérések! Az
NSzK-ban a szülők hovatartozását veszik figyelembe,és nincsen automatizmus! ;-)
Eriksson
@kokopelli: Ezen nem csodálkozom, manapság már semmi sem igaz ami nemrég még kőbe vésett törvény volt.
Eriksson
@kokopelli: Nemcsak az internet, hanem a megváltozott társadalmi szokások is okai a mostani történéseknek.
Találó a kifejezés, hogy régebben "boldog békeidők" voltak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.