Budapest/Nyon, 2018. augusztus 6., hétfő (MTI) – A skót Celtic Glasgow vagy a görög AEK Athén lesz a Vidi FC ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik fordulójában, amennyiben a székesfehérváriak a harmadik körben túljutnak a svéd Malmö csapatán.

Skót vagy görög ellenfele lehet a Vidi FC-nek, ha továbbjut a BL-ben

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Vidi – amely az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában lebonyolított hétfői sorsoláson nem volt kiemelt – a negyedik fordulóban az első mérkőzésen léphetne otthon pályára.

A play off-kör első mérkőzését augusztus 21-én vagy 22-én, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik. A győztes a 32 csapatos BL-csoportkörben folytathatja szereplését az ősszel, a vesztes az Európa Liga 48-as főtáblájára kerül.

A Vidi a BL-selejtező első fordulójában a luxemburgi Dudelange, a következő körben a bolgár Ludogorec gárdáját búcsúztatta, előbbit 3-2-es, utóbbit 1-0-s összesítéssel. A harmadik fordulós párharca első mérkőzésén kedden a Malmö vendégeként lép pályára és egy héttel később fogadja Felcsúton a svéd riválisát.

Bajnokok Ligája, selejtező, a 4. forduló párosítása:

Bajnokok ága:

-------------

Malmö (svéd)/VIDI FC – Celtic Glasgow (skót)/AEK Athén (görög)

Crvena zvezda/Spartak Trnava (szlovák) – Salzburg (osztrák)/Shkëndija (macedón)

Qarabag (azeri)/BATE Boriszov (fehérorosz) – PSV Eindhoven (holland)

Young Boys (svájci) – Asztana (kazah)/Dinamo Zagreb (horvát)

Nem bajnokok ága:

-----------------

Benfica (portugál)/Fenerbahce (török) – PAOK (görög)/Szpartak Moszkva (orosz)

Standard Liege (belga)/Ajax Amsterdam (holland) – Slavia Praha (cseh)/Dinamo Kijev (ukrán)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
HA továbbjutnak...
Valahogy az az érzésem, hogy nem kell a körmünket lerágni az izgalomtól. Bezár a bazár, lehet a honi ""bajnokságra"" koncentrálni. Itt könnyebb megvenni az ellenfelet vagy a kiállítást megitélő bírót.
Eladott Ország
Egyetlen aprócska nyomot találtam, az 1973-as budapesti magyar-svéd selejtezőt, a 3:3-as döntetlen miatt nem jutottunk ki a németországi világbajnokságra. (Ez tényleg nagy trauma volt, javaslom elolvasásra Spiró György zseniális novelláját, az „Apámmal a meccsen” címűt). Orbán Viktor ekkor már pont tizenhárom éves; lehet, hogy Edström fejesgólja égett bele mélyen dúlt lelkébe?
Gauntlet
Én meg látom a Real Madridot,a PSG-t, a Juventust jegy nélkül !
silber13
De nem lesz, mert nem jutott tovább.Ilyen egyszerű dolog ez!:-)
Eladott Ország
@Gauntlet: No no, a spanyol bajnokságot a La liga-t, már csak a Spiler 2-őn lehet nézni, megköszönve a szarházi Orbán Stróman Vajnának. A fél ország nem láthatja televízón keresztül. A kurva anyjába, a degeneráltnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.