Kapás Boglárka aranyérmet nyert 200 méter pillangón a Glasgow-ban zajló úszó Európa-bajnokság hétfői versenynapján.

Kapás Boglárka aranyérmes 200 méter pillangón
Fotó: Kovács Tamás/MTI

A 25 éves magyar versenyző 2:07.13 perces egyéni csúccsal csapott célba, a szám másik magyarja, a két évvel ezelőtt ezüstérmes Szilágyi Liliána 2:08.69-cel a hatodik lett.

A délutáni program mindjárt az egyetlen magyar érdekeltségű döntővel kezdődött: Kapás, aki 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnok volt, de a repertoárjába csak nemrég vette vissza ezt a számot, az elődöntőben egyéni legjobbjától (2:07.54) mindössze 21 századdal elmaradva a harmadik, Szilágyi pedig a negyedik időt úszta.

A két magyar egymás mellől rajtolt, ötven méter után ők zárták a mezőnyt, majd Kapásnak sikerült ritmust váltania jobban és 150 méternél ötödik volt. Egy gyönyörű fordulóval rögtön a dobogó közelébe ért és fantasztikus hajrával nyert.

Kapás a magyar úszóválogatott negyedik érmét szerezte a skót nagyvárosban, Milák Kristóf 200 méter pillangón nyert Kenderesi Tamás előtt, Késely Ajna pedig 800 méter gyorson lett második.

Eredmények:

női 200 méter pillangó, Európa-bajnok:

--------------------------------------

KAPÁS BOGLÁRKA 2:07.13 perc

2. Szvetlana Csimrova (Oroszország) 2:07.33

3. Alys Thomas (Nagy-Britannia) 2:07.42

...6. SZILÁGYI LILIÁNA 2:08.69

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zeta
Szép!
Az viszonr biztos, hogy ez is a foci miatt van. Annak az oldalvizén lett bajnok!
Most mi lesz a fiúkkal, nem ők lesznek a példaképek?
Remélem!
justhpeter
Szép verseny volt, gratulálok Boglárkának !
Cicamama55
Hatalmas gratulációt érdemel ez a kislány!!!Szép volt Bogi!
szaboria1
Sok sikert az úszóknak. Ők legalább mutatnak is valamit a világban nem úgy mint a focistáink.
verőce21
Gratulálok "kicsi lány"!
Te vagy a kedvencem! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.