Az újonc Kisvárda 1-1-es döntetlent játszott Felcsúton a Puskás Akadémiával az OTP Bank Liga ötödik fordulójának szombati játéknapján.

A vendégek így nemcsak első góljukat, hanem első pontjukat is megszerezték az élvonalban.

Nem tudta megverni a Puskás Akadémia az újonc kisvárdai csapatot

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az első félidőben húsz percig nem történt említésre méltó esemény a pályán, a 22. percben viszont tizenegyeshez jutott a Kisvárda, de Horváth Zoltán kapu közepébe tartó büntetőjét megfogta Danilovic.

Ezután előbb a vendégek, majd a hazaiak voltak aktívabbak támadásban, de a szünetig egyik csapatnak sem sikerült a kapuba találnia.

A fordulás után egyértelműen a Puskás Akadémia futballozott fölényben, ez pedig 13 perc elteltével góllá érett. A csekély számú hazai szurkoló azonban nem sokáig örülhetett, húsz percnek sem kellett eltelnie ugyanis a Kisvárda történetének első élvonalbeli góljához, amely az egyenlítő találat volt.

A hajrában egyik együttes sem tudta a maga javára fordítani az állást, így maradt az igazságosnak mondható döntetlen.

(MTI)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Pedig a a Puskás Akadémia szülöttének NA MIJE van, már a lovaknak is van STADIONJUK sebet ejtve a Vág völgye után a Szalajka völgyébe is "TISZTESSÉGESEN" v. telenűl BUSÁS lopásnak nevezett ALKOTMÁNYOS KÖLTSÉGGEL terhelve ezt a beruházást "is"!
.
------ Magyarország legbotrányosabb stadionépítésének semmi köze a focihoz
https://index.hu/sport/2018/05/18/szilvasvara...
.
De a nyaloncok
.
----- Lelkendezve adták át az ország egyik LEGSZEBB kirándulóhelyét tönkretevő betonteknőjét
http://hvg.hu/itthon/20180818_Lelkendezve_adt...
.
Miközben:
.
----- Napi 12 embert lakoltatnak ki Magyarországon
https://444.hu/2018/08/18/napi-12-embert-lako...
.
Szakadjon rá az ég MINDEN ÁLDÁSA erre a HAZAÁRULÓ szektára!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Ez a poskás akadémiának nevezett nem tudom mi, olyan mint a kamu pártok!!! Csak a pénzmosás a cél??!!
m73
Ez volt az a meccs,amelyen rekord számú 61 néző tombolt?Legalább nem kopnak a székek.ui;fityesz barmok lehet bégetni!
cikicakk55
Na ha valaki,akkor én nagyon hülye vagyok a focihoz,de még én is észre veszem,ha a párom meccset néz,hogy magyar mérkőzés,vagy két külföldi csapat van a képernyőn. Nem a mezekről,vagy a riportertől tudom meg,nem is a pályát körbevevő reklámokból. Amennyiben Magyar csapat játszik,3 féle kép van': valaki fetreng a földön,álla játék 2: a bíró állandóan sípol, álla játék. 3. A labda nem pattog egyik oldalról a másikra,hanem egyetlen ember fut vele 3 métert,aztán vagy az 1 pont,vagy a 2-es pont lép érvénybe. A külföldi csapatoknál viszont szinte követhetetlen a labda,mert állandóan éppen valaki felé pattan. Nem értem,miért nem tanulnak meg a magyarok csapatban játszani?
Commenter
@m73: a ,makivecz tervezte pancser aréna több mint 3.817 férőhelyes, és az adófizetőknek 3.8 milliárd forintjába fáj.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél