Egy tavaly augusztusi, az idén májusban már nyilvánosságra került hangfelvétel miatt támadják Wladár Sándort, a Magyar Úszószövetség elnökét.

A TV2 Mokka című műsorában volt hallható, amint az olimpiai bajnok Szepesi Nikolett Én, a szexmániás című könyve kapcsán azt mondja:

„Szepesi, hagyjad már… egy gec*nyelő ku**a volt, mindenki meg­b***ta. Sajnos én nem. Megba***am volna szívesen.”

Az egész úszósportot megrázta az ügy, Hosszú Katinka előbb azt írta a közösségi oldalaira: „ez egyszerűen elfogadhatatlan és sokkoló”. Azóta törölte a bejegyzést.

Így reagált Wladár Sándor arra, hogy nyilvánosságra hozták a botrányos hangfelvételt

Wladár Sándor tegnap közleményt adott ki, amelyben leszögezi:

„a TV2 egy, az idén májusban nyilvánosságra került, tudtom nélkül rögzített magánbeszélgetésből idézett. (...) Miután tudomásomra jutott a felvétel, megkerestem Nikit, és elnézést kértem tőle az általam használt kifejezésekért, Niki biztosított róla, hogy nem neheztel rám, és kifejezte, hogy ezután is sportbaráti tisztelettel gondol rám. Részemről ezzel az ügyet lezártnak tekintem.”

(Blikk)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Wladár egy fideszes f...pó köcsög, igazi énjét mutatta meg.
És ha egy ilyen becsületsértést el lehet intézni egy bocsikával
( no meg az azzal járó milliós fájdalomdíjjal ) hát NO COMMENT !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SystemError
Nekem nagyon úgy tűnik, hogy itt nem a tényekkel van a baj, hanem a stílussal, amit egy magánbeszélgetés szintjén kell értelmezni. Niki nem ezekkel a szavakkal, de ezt könyvben meg is írta, mondhatjuk, hogy büszkén vállalja. Azt pedig, hogy egy női magánbeszélgetés és egy férfi magánbeszélgetésen milyen kifejezéseket használnak ősi idők óta hasonlóan szélsőséges miközben mindketten ugyanazt a történetet mesélik el. A stílussal nem értek egyet. Azt viszont szeretném megjegyezni, hogy egy mindenkivel heves szexet megélő nőt pont a magánbeszélgetések során a nők sem szoktak kímélni, sőt.. Niki személye pedig nem egy ártatlan kis valaki. Őszintén életszerű, hogy ezekről nem így szoktak beszélni... Életszerű, hogy a szexet, egy magánbeszélgetés során mondjuk "közösülésnek" nevezzük. Ocsmány ez az egész, de az emberiség is az és mi is azok vagyunk. Ennél talán a képmutatás ocsmányabb.. Niki viszont lazán vette a lapot és ez a lényeg!
advocat
Szerintem, mivel magánbeszélgetésben hangzott el a szöveg felvevőjét kellene elővenni. Már "baráti" beszélgetésnél is attól kell tartani, hogy valaki felvette? Wladár meg indíttasson eljárást magántitok megsértése vagy valami ilyesmi miatt "barátja" ellen. Nyilván tudja, hogy ki vette fel. Vagy mondja el ki volt! Annak is jól jön egy kis sajtó, hogy milyen ember az ilyen. Jót tesz a baráti körben, hogy egy szemét, aljas ember. Mindenki tartsa a száját, és ne is álljanak vele szóba.
Csizmás Kond
...csak azt nem értem, hogy mi az érdekes abban ha egy kurvát megbasznak ?
justhpeter
@Csizmás Kond: Azt gondolom, te azért ennél több mindent nem értesz.
Csizmás Kond
@justhpeter: ...sokkal többet...ellenben veled, aki éri az ilyesmiket...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.