A Vidi FC egygólos hátránnyal várja az AEK Athén elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójának keddi, idegenbeli visszavágóját, melyen soha nem látott bravúr kellene a csapattól a továbbjutáshoz.

Soha nem látott bravúr kell a Vidi továbbjutásához a Bajnokok Ligájában

MTI Fotó: Kovács Tamás

A fehérvári klub honlapja kiemelte: az UEFA-koefficiens alapján ellenfelénél alacsonyabban rangsorolt együttes a BL-selejtező 2009 óta megrendezett rájátszásában, a play off-körben hazai vereséget követően még sohasem tudott továbbjutni. A második számú kupasorozatban, az Európa-ligában volt már példa hasonló bravúros fordításra, sőt, két olyan párharc is akadt, melyben a papíron gyengébb csapat idegenben fordított, és került főtáblára.

A Vidi és az AEK múlt szerdán Felcsúton mérkőzött meg, a vendég görög gárda Huszti Szabolcs kiállítását követően a 23. perctől emberelőnyben játszott, majd a 34. percben szerzett vezetést, és a 49. percben megduplázta az előnyét. A fehérváriak a 67. percben szépítettek – akkor egy görög kiállítást követően már egyenlő létszámmal voltak a pályán –, és állították be az 1-2-es végeredményt.

A hétvégi bajnoki fordulóban – a szezon során másodszor – a Vidi elhalasztotta a mérkőzését, az AEK viszont a vendég PASZ Jannina 2-0-s legyőzésével kezdte meg szereplését szombaton a görög pontvadászatban. Az AEK góljai a 37. és a 47. percben születtek, tehát a mérkőzésnek ugyanabban a periódusában volt eredményes az athéni együttes, mint a felcsúti összecsapáson. Az AEK a szezon negyedik tétmérkőzésén is megőrizte veretlenségét, viszont először nem kapott gólt.

A Vidi eközben már az idény 12. tétmérkőzésére készül, de ez nem újdonság a csapat számára. A fehérváriak 2015 óta sorozatban negyedszer lépnek pályára a nyári hónapokban minimum 12 tétmeccsen.

A visszavágót, amelyet a lengyel Szymon Marciniak vezet, kedden 21 órától játsszák a közel 70 ezer néző befogadására alkalmas athéni OAKA Szpírosz Lúisz Stadionban.

Kádár Tamás ukrán csapata, a Dinamo Kijev kétgólos hátrányból vág neki az Ajax elleni hazai visszavágónak. A Salzburg 0-0-s döntetlen után fogadja a Crvena zvezdát, az osztrákok első csapatában a szezonban eddig nem kapott lehetőséget a jelenleg sérült magyar középpályás, Szoboszlai Dominik.

BL-selejtező 4. forduló, a visszavágók programja:

kedd:

-----

AEK Athén-VIDI FC 21.00 (az első mérkőzésen: 2-1)

Dinamo Kijev-Ajax 21.00 (1-3)

Dinamo Zagreb-Young Boys 21.00 (1-1)

szerda:

-------

PAOK-Benfica 21.00 (1-1)

PSV Eindhoven-BATE Boriszov 21.00 (3-2)

Salzburg-Crvena zvezda 21.00 (0-0)

A győztesek a Bajnokok Ligája, a vesztesek az Európa-liga csoportkörébe kerülnek.

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A igazi kérdés az fizet e a vidi annyit hogy nyerni tudjon ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Tök mindegy, hogy Bajnokok Ligája vagy Európa Liga, tök mindegy, hogy fradi vagy vidi, pofozógép mindkét ligában kell.
Gauntlet
Á aszongya kell:
Yasin - Dani Alves, Terry, Cannavaro, Roberto Carlos - Makelele, Xavi - Ribéry, Zidane, Giggs - Romario és lőn: 10-0-ra nyerünk.
Easy peasy lemon sqeezy !
papa.49
Meg KETTŐVEL többet kéne rúgni mint a görögök !!!
Zeta
@justhpeter: annyi pénzből, amit az államtól kapnak illő lenne tovább jutni.
Ha tovább jutnak, akkor Orbán igazolva fogja látni a bele ölt pénz jogosságát. Ha nem ,akkor meg kevés a pénz!
Folytatni kell a feneketlen kút betöltését.
Most megint örömmámor fog végig úszni a szúrkolókon, de miért? Mert cirkusz kell a népnek.
kripton
annyi pénzből, amit az államtól kapnak illő lenne tovább jutni

- Tud repülni?
- Nem.
- És ha megfizetem?

Hofi után...
namihami
Az, hogy eddig jutottsk egyáltalán, már ez is csak a mázlinak és egy bírónak volt köszönhető. Se a tudásuk, se a focistáik képessége nem lett volna elég eddig eljutni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.