A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában, ezzel 30 pontra növelte az előnyét a vb-pontversenyben a most negyedik Sebastian Vettellel, a Ferrari német pilótájával szemben.

Olasz Nagydíj – Hamilton megverte a Ferrarikat Monzában

Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője ünnepel, miután megnyerte a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Olasz Nagydíját a monzai versenypályán 2018. szeptember 2-án. (Fotó: MTI/AP/Luca Bruno)

A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei hatodik, és pályafutása 68. futamgyőzelme, Monzában ötödször diadalmaskodott.

A második helyen Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája végzett, neki ez karrierje 100. dobogós helyezése, míg harmadikként honfitársa, Valtteri Bottas (Mercedes) zárt.

A rajtnál az első sorból induló két Ferrari sikeresen tartotta maga mögött a Mercedes versenyzőit, az első kanyarba Räikkönen fordult el elsőként, mögötte Vettel és Hamilton érkezett. A következő féktávon Hamilton a külső íven haladva megpróbálta megelőzni Vettelt, ám a kanyarba befordulva a két autó összeért, Vettel megpördült, Hamilton viszont tovább tudott haladni. Mivel a rajt pillanatában a mezőny hátsó felében történt egy kisebb ütközés, a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, ez alatt Vettel kiment a boxba, és autóján kerekeket, valamint első vezetőszárnyat cseréltek a szerelők.

A Safety Car a negyedik kör kezdetén állt ki a mezőny elől, az újraindításnál Hamilton azonnal megelőzte a célegyenesben Räikkönent, a finn pilóta azonban a következő kanyar előtt visszatámadt és egy határozott előzéssel visszaszerezte az első helyet. Vettel ekkor a 16. pozícióban száguldott, a harmadik helyen Max Verstappen (Red Bull) haladt.

Räikkönen a 20. körben kiállt kerékcserére, Hamiltont viszont csak a 28. körben hívta ki a boxba a Mercedes, és a brit címvédő nem tudott Räikkönen elé visszatérni a pályára. Vettel időközben felzárkózott ötödiknek, majd kihajtott a boxba friss abroncsokért és tizedikként folytatta a versenyt.

A vezetést ideiglenesen Hamilton csapattársa, a start óta ugyanazokon a gumikon száguldó finn Valtteri Bottas vette át, és tőle a Mercedes rádión azt kérte, hogy ne engedje maga elé Räikkönent, akit így Hamilton néhány kör alatt utol tudott érni.

Bottas aztán a 36. kör végén állt ki a boxba kerékcserére, így az élen visszaállt a korábbi sorrend, Räikkönen, Hamilton és Verstappen száguldott a dobogós helyeken, Vettel pedig hetedik volt.

Räikkönen autójának hátsó gumijai a hajrá kezdetére látványosan elkoptak, felhólyagosodtak, így a finn versenyzőnek egyre nehezebb feladattá vált maga mögött tartani Hamiltont. Vettel ekkor már feljött ötödiknek, ám nem sok esélye volt arra, hogy ennél a pozíciónál előrébb zárjon.

Hamilton nyolc körrel a leintés előtt elérkezettnek érezte a pillanatot egy határozott és agresszív előzésre, amelyet hibátlanul végre is hajtott a célegyenes végén, Räikkönennek pedig a kopott gumikkal nem maradt esélye a védekezésre.

Időközben Verstappent öt másodperces időbüntetéssel sújtotta a versenybíróság, mert egy alkalommal úgy védekezett Bottasszal szemben, hogy meglökte a Mercedest. Ez azt jelentette, hogy ha Bottas öt másodpercen belül ér célba Verstappen mögött, akkor hivatalosan előtte végez.

Verstappen dühösen és káromkodva reagált a csapatrádión a büntetés hírére, majd kijelentette, hogy minden eszközzel maga mögött tartja Bottast, még akkor is, ha így az ötödikként száguldó Vettel is öt másodpercen belül kerül hozzá. Ez végül meg is történt, a holland pilóta így harmadikként ért célba, de valójában ötödikként zárt.

A vb két hét múlva, Szingapúrban folytatódik.

Forrás: MTI

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Ha azt az "előzési (kiütési) manővert" bárki más csinálja, azt zavarják a sor végére. Ennek a szutyoknak mindent lehet, kilóra vették meg a "bírókat" :(((
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@lópicigáspár: Én néztem a futamot (a magyar tévéken ez az egyetlen amit nézek) az első körben is a Vettel volt a hunyó, mint a másik esetben a kis faszkalap holland ...
papa.49
@lópicigáspár: A Ferrari meg csak saját magát okolhatja mert valóban elbaszták a gumicserét ...
lópicigáspár
@papa.49: A kis holland faszkalappal kapcsolatban egyet értek.
papa.49
@lópicigáspár: Az is valami, de ugye engem zavar az amit a ,,riporterek,, ömlengenek a komáról, engem a régi palikos időből a Mansellre emlékeztet a versenyzése...
lópicigáspár
@papa.49: Egy tény! A jelenlegi f1-ben -sokat köszönve a mercedesnek- Hamilton a legjobb pilóta! Függetlenül állítom, hogy nem a kedvencem!
papa.49
@lópicigáspár: Én is hasonlóan gondolom, nekem sokáig tetszett a Vettel is de az utóbbi időben sokszor elveszti a fejét, és hülyeséget csinál, persze ki nem, kurva nagy pénzek vannak ebben a játékban ...
Az igazi kedvenc már sajnos régóta halott, de mondjuk még neki is volt egy, két szemét dobása, a Sennáról van szó...
A Hamilton t csak mint versenyzőt tartom nagyra, persze ehhez kell az autó is nyilván, emberileg már nem különb a többitől ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.