A DVTK arra kéri szurkolóit, hogy ne utazzanak el a szlovák jégkorongligában vasárnap sorra kerülő, a Detva csapata elleni mérkőzésre.

Szlovák huligánok csaphatnak le a DVTK szurkolóira, a klub nem akarja, hogy utazzanak
Fotó: dvtk.eu

A klub honlapján olvasható közlemény emlékeztet rá, Gyetva Zólyom mellett található, így nagy esély mutatkozna arra, hogy a péntekihez hasonló rendbontás történjen.

Egy napja a DVTK Jegesmedvék csapata fogadta a HKM Zvolen együttesét. A közlemény szerint a mérkőzést megelőzően a két klub egyeztetett a Miskolcra érkező szurkolók számáról, és azok habitusáról, de a zólyomi szervezett szurkolói csoportok az előzetes megállapodást felrúgva, több másik klub ultra és huligán tagjaival érkeztek Miskolcra, és valószínűsíthetően tervezett rendbontást hajtottak végre. Az események után több vendégszurkolót a rendőrség előállított, ellenük eljárást indított.

"Klubunk és a zólyomi klub végtelenül sajnálja és elítéli az eseményeket, amelyek teljesen idegenek a jégcsarnokok világától, és amelyeknek semmi köze a sporthoz és ahhoz a közreműködéshez, amivel a Tipsort Liga csapatai nekiláttak a szezonnak. Klubunk mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy hasonló események a jövőben ne következhessenek be sem Miskolcon, sem pedig az idegenben lejátszott mérkőzéseken"

- olvasható a dvtk.eu oldalon.

A DVTK Jegesmedvék együttese vasárnap 17.30-tól játszik a HC 07 Detva vendégeként. A magyar klub a honlapján jelezte, arra kéri a Detva vezetését, hogy ne értékesítsen vendégbelépőket a mérkőzésre.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Felkészültünk a mérkőzésre, de nézőkre nem számítunk. Akkor kinek rendezik a jégkorong mérkőzést? A játékosoknak?
Lepényleső
Szlovák huligánok lehetnek,de Szlovákia? Mesterséges mint a megtermékenyítés,és olyan is?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.