Sikeres volt a Budapest Honvéd labdarúgócsapat stadionjának építésére kiírt közbeszerzési eljárás, így hamarosan elkezdődhet a kivitelezés. Kétszer drágább lesz a tervezettnél.

11,7 milliárdért épülhet az új Bozsik Stadion

Lelátó a Bozsik Stadionban 2018. augusztus 5-én, a lebontás előtti utolsó tétmérkőzésen / Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A fővárosi együttes honlapjának csütörtöki beszámolója szerint

az új Bozsik Stadiont a Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. és a West Hungária Bau Kft. építheti fel.

Az aréna a legmodernebb, UEFA 4-es, illetve az MLSZ I. osztály A-kategóriájának megfelelő minősítésű lesz és minimum 8000 nézőt tud majd befogadni.

Kétszer drágább lesz a tervezettnél

A fedett lelátóval rendelkező létesítményben, valamint a háromemeletes főépületben szociális, illetve szolgáltató egységek is helyet kapnak.

A stadionépítésre érkezett ajánlati ár 11,7 milliárd forint

- írja a honlap.

A HVG ezzel kapcsolatban azt írja:

Ez az egyetlen fővárosi NB I.-es csapat, amelynek még nincsen felújított arénája – bár 2013 óta tervezik a megépítését.

A cikkben hozzáteszik:

Tavaly már lezajlott egy közbeszerzési pályázat, akkor azonban a kormány még csak 5 milliárd forintot szánt a létesítményre, ám ennyiért egyetlen pályázó sem vállalta a feladatot.

A Bozsik Stadion bontása és az új létesítmény felépítése előtt hamarosan sor kerül a Budapest Honvéd új utánpótláscentrumának átadására: amint ez elkészül, ott edz majd a felnőtt együttes is. A tervek szerint a Honvéd, amely mérkőzéseit jelenleg az Új Hidegkuti Nándor Stadionban vívja, 2020-ban léphet pályára ismét saját otthonában.

Forrás: MTI, HVG

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Érthető hogy kik nyerték a közbeszerzési eljárást. A West Hungária Bau Paár Attila érdekeltségébe tartozik, a cég több üzletet is bonyolított a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal – átvette például tőle a botrányos közvilágítási projekteteket elnyerő Eliost –, valamint Mészáros Lőrinccel, számos közbeszerzés nyertesei. Eredetileg 5 milliárdosra tervezték, mely idővel 11,7 milliárd forintra kerekedett. Mindennek növekszik az ára,- még a a gyermekápolási díjnak is - így a visszaosztás/csorgatás mértékének is növekednie kell.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Már megduplázódott?Ötmilliárdról indult.Ennek is úgy nől a költsége,mint a vizes vb-jé.
Egyébként meg egyáltalán minek???
Rockxy
Utána a Hidegkuti, aztán majd a Szepesi, a Beneferi stadion és így tovább.
csipetke
Senkinek nem tűnik fel a kormányban,hogy orbánnál igen nagy a baj vállon felül?Egyedül ő dönt ezekről a rohadalmas stadionokról?Vagy a többi elmebeteg is rábólint?Vagy egyszerűen csak nem mernek neki ellentmondani?Ha orbántól egyszer sikerül megszabadulnunk,mi lesz ezzel a sok rohadt stadionnal?Odalőcsöli az önkormányzatok nyakára ezeket a drága fenntartású intézményeket,és a polgármesterek se mernek ellentmondani,és gondolom máshonnan vonják el a pénzt,hogy a fenntartást fizessék.Felháborító..
telegdilaci
@Borsodi: Egyszerű a válasz a Magyar birka és beszari nép!! egy normális Országban az ilyen gazembereket,régen elkergették volna! a szemét dombra ahova valók lennének.ez a sok Stadion építési elmebaj,már nagyon beteg elmére utal,sokkal fontosabb dolgokra eszük águkban sincs költeni,csak a Stadionok abból lehet jó sokat lopni nem véletlenül,kerül a többszörösébe minden Stadion a tervezetthez képest,de mi ezt sem bánjuk!
kokopelli
@telegdilaci: nemcsak a stadionépítés,hanem minden szezon megkezdése előtt
a csapatoknak gazdasági/pénzügyi állapotot ill. szezontervet kell bemutatni az ösz-
szes tervezett kiadásról és bevételről ! Amennyiben nem "kóser",úgy visszasorolják
az amatőr ligába,mert a bajnokság közben az esetleges csőd miatt felborul a tabella!
(Sponsorok,adományok,reklámbevételek,eladások,vételek,bérek,stadionfenntartás
bővítés építés stb!) Az államnak semmi köze hozzá)Nem életképes a klubb?..bezárni)
A stadionokat nem az állam építteti,és főleg nem "a zemberektől" ellopott pénzből!
A Fidesz szocialista gazdálkodása csak a '89 előtti ß@r továbbkeverése,hazafias pánt-
likával!" A gazdaságilag a halottnak egy beöntés!
A nagy H.Kohl-t is elzavarták a 3,14csába a korrupciója (pártfinancirozás) miatt!..és rá-
adásul a saját pártja tagjai!!! Egyébként a lopás (hazaviszem) nemzeti sport volt min-
dig!Az orbánék buta nagypályások,a nép meg foschik!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél