A szerb női röplabda-válogatotté lett – története során először – a világbajnoki aranyérem, miután a jokohamai döntőben nagy csatában, 3-2-re legyőzte az olasz csapatot.

A szombati vb-fináléban a mindössze 19 éves Paola Egonu vezette olaszok kezdtek jobban, és az első játszmában végig vezetve előnybe kerültek. A második szettre az Európa-bajnok szerbek legjobbja, az Egonuhoz hasonlóan feladóátló poszton játszó Tijana Boskovic teljesítménye alaposan feljavult, ráadásul a szerbek sokkal taktikusabban röplabdáztak ellenfelüknél, így simán egyenlítettek.

A harmadik felvonás hozta az addigi legnagyobb küzdelmet, a végjátékig egyik csapat sem tudott kettőnél több ponttal vezetni. A közvetlen hajrá egyenlőről indult (21-21), az olaszok ezt követően három kiváló blokkot bemutatva szerezték meg ismét a vezetést. A negyedik játékrész szerb fölénnyel indult, és bár az olaszok a szett derekán egyszer visszazárkóztak egy pontra, riválisuk összességében simán egyenlített, így közel két óra után kezdődhetett a döntő játszma.

Ebben Davide Mazzanti együttese kezdett jobban, de a Boskovic mellett ugyancsak nagyszerűen játszó Brankica Mihajlovic blokkja után mégis neki kellett időt kérnie, mert a Zoran Terzic irányította szerbek közel kerültek a győzelemhez (10-8). A végjáték több hosszú és kaotikus labdamenetet tartogatott, Szerbia válogatottja – amely 2016-ban olimpiai ezüstérmes, tavaly Európa-bajnok volt – végül egy olasz hálóérintésnek köszönhetően szerezte meg a mindent eldöntő pontot egy rendkívül színvonalas összecsapás végén.

A mezőny legeredményesebb játékosa Egonu volt 33 ponttal (a világbajnokság pontkirálynője az olaszok utolsó hat meccsén összesen 204 pontot szerzett), szerb részről Boskovic (26) és Mihajlovic (19) mellett a feladó Maja Ognjenovic emelkedett ki.

Az olaszok mindössze két mérkőzést veszítettek a tornán, ezt megelőzően a harmadik csoportkörben ugyancsak a szerbektől kaptak ki.

1952 és 1956 után ez volt mindössze a harmadik alkalom, hogy két európai válogatott vívta a világbajnoki döntőt.

A bronzérmet az olimpiai bajnok kínaiak szerezték meg azzal, hogy a harmadik helyért játszott összecsapáson simán legyőzték a hollandokat.

Eredmény, döntő:

Szerbia-Olaszország 3-2 (-21, 14, -23, 19, 12)

korábban:

a 3. helyért:

Kína-Hollandia 3-0 (22, 19, 14)

Az eddigi világbajnokok:

1952: Szovjetunió

1956: Szovjetunió

1960: Szovjetunió

1962: Japán

1967: Japán

1970: Szovjetunió

1974: Japán

1978: Kuba

1982: Kína

1986: Kína

1990: Szovjetunió

1994: Kuba

1998: Kuba

2002: Olaszország

2006: Oroszország

2010: Oroszország

2014: Egyesült Államok

2018: Szerbia

A többszörös világbajnokok:

7: Szovjetunió/Oroszország

3: Japán, Kuba

2: Kína

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.