A Bundesliga 8. fordulójában a Hoffenheim focistája fejjel volt eredményes csapata 3-1-es nürnbergi sikere során, így már négy találatnál jár a szezonban, ilyenre legutóbb a 2013–14-es idényben volt példa, s egy évvel korábban szintén így nyitott a bajnokság első nyolc körében.

Szalai Ádám parádésan kezdte a szezont

Fotó: ANGELOS TZORTZINIS/AFP/Getty Images

A góllövőlistán holtversenyben nyolcadik, hárommal marad el az éllovas szerb Luka Jovicstól (20), a Frankfurt támadójától s Paco Alcácertől (25), a Dortmund spanyol csatárától.

A győzelem nagyon fontos volt számunkra, ezért rendkívül boldogok vagyunk. Megvalósítottuk azt a játékot, amit elterveztünk, s ez azt mutatja, hogy nagyszerű mentalitása van a gárdának – értékelt boldogan a klubhonlapon Szalai, aki hétfőn a válogatottban a Nemzetek Ligájában is eredményes volt kétszer az észtországi 3-3 során.

A játéknap másik magyar érdekeltségű mérkőzésén Gulácsi Péterrel (28) a kapuban, s az újdonsült magyar válogatottvédővel, Willi Orbannal (25) felálló RB Leipzig 0-0-t játszott az Augsburg otthonában, s továbbra is harcol a dobogós helyekért, míg a Hoffenheim a 8. pozícióban állt a vasárnapi játéknap előtt.

(Blikk.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.