A listavezető Ferencváros a három gólt szerző Böde Dániel vezérletével magabiztosan nyert a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában.

A DVTK sorozatban a hetedik mérkőzésén maradt nyeretlen, legutóbbi öt összecsapását pedig elveszítette.

A Ferencváros rögtön nyomás alá helyezte a diósgyőriek kapuját, egymás után vezette támadásait. Negyedóra elteltével valamelyest összeszedték magukat a hazaiak, de továbbra is a vendégcsapat játszott fölényben. A diósgyőriek is eljutottak ellenfelük kapujáig, sőt 0-1-nél könnyen egyenlíthettek volna, helyzetkihasználásban azonban az FTC sokkal jobb volt. Böde a fejesgólja után távolabbról lábbal is a kapuba talált, Spirovski pedig gyakorlatilag már a szünet előtt eldöntötte a mérkőzést.

A pihenőt követően nem sokkal Lanzafame hozta kihagyhatatlan helyzetbe Bödét, aki ezzel mesterhármast ért el. Hiába birtokolta ezután a korábbinál többet a labdát a DVTK, sokáig nem vezetett eredményre az erőfeszítése. Aztán egy szögletnél Leandro kézzel tisztázott a fejelni készülő Mihajlovic elől, a büntetőt pedig utóbbi magabiztosan értékesítette.

A folytatásban is élénk maradt az iram, mindkét oldalon akadt gólszerzési lehetőség, de már nem változott az eredmény, így a jobban és főleg hatékonyabban játszó FTC simán érvényesítette a papírformát.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Legalább ezeknek, ha már nemzetközi porondon nem sikerül a játékoskijárónál jobb eredményt elérni.
Ezeknek pedig még lehetett is, hiszen nem a kertvégi csapat volt az ""ellenfél"".
Zeta
Jöhet az újabb edző!
Bödének gratula!
Sámannus
Mikor lesz már ez a rohadék társaság önfenntartó. Mindig a nyuggerokat basztatják, hogy így a kassza meg úgy bedől..Eezek az agyatlanok mikor dőlnek be, amikor az ország?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.