A háromszoros olimpiai bajnok mellett további világklasszisok is figyelmeztetést, fenyegetést kaptak a Nemzetközi Úszószövetségtől (FINA), ne induljanak a december 20-án, Torinóban tervezett ISL-versenyen, mert ha igen, hosszú, akár két éves eltiltás is várhat rájuk, de a jövő évi vb-n biztosan nem állhatnának rajtkőre.

Hosszú Katinkát eltiltással fenyegették meg: itt az újabb úszóháború?

A 24.hu szerint kérdés persze az, mi is az az ISL, akitől így retteg a FINA? A három betű egy új, a FINA által el nem ismert szervezet, a Nemzetközi Úszó Liga (ISL) nevét takarja.

Hosszú Katinka egyszer már nekiment a FINA-nak és egyszer már le is győzte, miután a szervezet 2017-ben előbb négy számban maximalizálta az egy állomáson, egy versenyző rajtjainak a számát. Minden bizonnyal Katinka és a többi úszó felháborodására a FINA 2018. februárjában feloldotta a szabályt.

Hosszú eközben vetette fel azt is – a budapesti vb-n avatta be ötletébe a legjobb úszókat –, akárcsak a teniszezők, érdemes lenne összefogniuk a legjobb úszóknak is és a WTA, illetve az ATP mintájára saját szövetséget és a saját jogaikkal rendelkező versenyrendszert alakítaniuk.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Czagány Balázs

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
ez a FINA mintha a vének tanácsa lenne, vagy tévedek? asszem Gyárfás is fontos ember a cégben...Ő pedig nem felejt...
Mielőtt megint az jön le, hogy a pénzéhes úszók már megint kavarnak, csak jelzem, hogy a FINA vezetése jóval több fizetést kap...el sem tudjuk képzelni, mennyitől esnének el, ha sikerrel jár az úszók új "szövetkezete"...

mindent a pénz mozgat...főleg, ha munka nélkül lehet hozzájutni...
Kellymela
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.