Félbeszakadt a Csorna-Lébény megyei elsőosztályú mérkőzés, mert a Csorna 28 éves játékosa, Sipőcz Tamás meccs közben elhunyt.

A Kisalföld információi szerint 5-0-as hazai vezetésnél, nagyjából a 60. perc táján félbe kellett szakítani a Csorna-Lébény megyei első osztályú mérkőzést, mert a Csorna 28 éves játékosa, Sipőcz Tamás játék közben életét vesztette.

A kiérkező mentők először sikeresen újraélesztették a futballistát, ám később az oldalvonal mellett a mentőautóban sajnos elhunyt.

A játékvezető félbeszakította a mérkőzést.

Forrás: Blikk, Kisalföld

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ecseri diploma !!! A hatvanas években birkóztam, akkor mindenre kiterjedő vizsgálatok voltak, sok srácot eltanácsoltak szív hiba miatt, úgy látszik ez se müködik ma már !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
maci0427
Régen amikor még a sportorvoslásban nem volt annyi eszköz - műszer , jobb volt a felderítés és így a sportolásból eredő halálozás is ! Ezért nem ér sokat a sportorvosi vizsgálat, akár csak a jogosítványnál kötelező orvosi vizsgálat sem , az agresszívek kiszűréséről nem is beszélve, ezért van ennyi hülye idegbeteg ember a közutakon a volán mögött, miközben egy lovat sem vezethetne az úton...!!! A KRESZ. szabályait sem képes megtanulni és főleg alkalmazni !!! Hiába van szívritmus zavarunk, elmegyünk az EKG. -ra és minden kitűnő ! Elmegyünk egy SZTK, Érvizsgálatra , jól futunk a futógépen és az orvos azt mondja, hogy KITŰNŐ EREDMÉNY , miközben otthon fulladunk, nyom a mellkas , ritmustalan a szív...!!! Na ez lehet a sportorvoslásban is, megy a sportoló veri a mellét, hogy ő milyen fitt - kigyúrt, alig várja, hogy vége legyen a vizsgálatnak ! És igen sokszor hamar vége is lesz ! Az életnek...
nezelodo
@Mirabilis: Eszemben sincs bántani, de ha a java a dokiknak ott van, hova menjenek egy nem formális vizsgálatra? Vagy érintett vagy? Azt nem tudhattam... És akkor sem személyeskedek.
qxy
@Mirabilis: Szerintem , nem publikus hogy olyan szereket kell szedni hogy hú de gyors vagyok mint villám,és ugye a szervezet az olyan ha be sokal, annyi. De ha nem szed, be sem kerül a csapatba. Sport szellem? amikor hétvégén a jáccótéren a kis pályán apa és fia meccs és a gyerekek el vernek bennünket mint gólya a pacsirtát az meccs nem ez
qxy
@Mirabilis: Tudod, van egy két ismerősöm rokon a sportban és sajnos el mondják hogy ha igen ott akarsz lenni az élvonalban nem elég erősen edzeni. Kell egy kis plusz is hogy te legyél a leg jobb és ha mindenki szedi akkor kurvára kell nyomni hogy te még jobb legyél. A szója? az valóban nem tesz jót az emberi szervezetnek, meg amúgy is nem is az emberek számára találták ki.De én sem árulnám el hogy mennyibe kerülnek az olyan anyagok ami még nem számít doppingnak de kurvára fel tekeri a lángot és rá fognám a szójára.
qxy
@Mirabilis: Tuti hogy nincs rá pénze az egyesületnek, de nem is azt írtam hogy az egyesület fizeti. . Nem tudom el hiszed e, de le írom. egyszer egybarom el találta, vagy hallotta, hogy a bika agy alapi mirígyet kell enni naponta egy darabot és attól akkora barom lesz mint egy nagy marha.Tudod mennyit adtak egy fekete bors nagyságú marha agy alapi mirigyért? a 70 es évekbe?500 Ft.ot. Vagyis olyan fél havi fizetést.és csak jöttek a suttyó gyerekek hogy nekik is kell Ha apuéknak van pénz akkor a gyereknek is és mi a leg fontosabb , a gyerek . De gondolom te is ismersz ilyen gyereket hogy a pénz nem számít.
qxy
@Mirabilis: így van nincsenek tisztába mit szednek és mennyit. Mert csak az számít hogy minél előbb és gyorsan.Kinti csapatoknál minden meg van adva hogy ezek nélkül is tudnak eredményt produkálni. Normálisan edzenek, esznek nincs stressz Honnan tudom, ? Az egyik rokon gyerek épp ott üdült ahol egy híres focista a gyerekével és mivel egy idősek voltak a gyerekek és szeretnek focizni minden nap együtt voltak. ezek után minden évben együtt mentek üdülni és a gyerekek fociznak.edzenek rendszeresen ennyi.De itthon, anmikor az apuci el dönti hogy .- Már pedig az én gyerekem világhírű focista lesz akkor az lesz . Na az ilyeneknek kell is szer minden szar hogy el is érjen valamit.Hogy mennyi ilyen focista van? Kurva sok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.