Belehalt betegségébe egy fiatal magyar focista.

Elhunyt Lakatos Márk, az Újfehértó futballcsapatának 12 éves játékosa. A focistánál korábban daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, úgy nézett ki, hogy van esély a felépülésére, de pár hete belázasodott, Budapestre szállították és újabb vizsgálatokat végeztek rajta, amelyek után kiderült, hogy áttétes lett a daganat, testén teljesen elterjedt a kór. Már nem lehetett megmenteni – írja a Zoom.

Kapta a kezeléseket, hordták kontrollra, mindig mondták, hogy javuló tendenciát mutat a daganatos betegsége. Amikor két hónapja az orvossal beszéltem, biztatott, hogy minden rendben lesz. Hozzátette, hogy mindez nagyon hosszú folyamat lesz, de legalább élt a remény. Október végén belázasodott, amit itthon nem tudtak lehúzni, Budapestre szállították, de ott is csak ideiglenesen sikerült csillapítani a fájdalmát. Újabb vizsgálatok után közölték, hogy áttétes lett a daganat, a kis testén teljesen elterjedt a kór. Már nem lehetett megmenteni. Haza sem engedték, hétfőn reggel pedig feladta a harcot. Szegény, nagy haláltusát vívott, az utolsó pillanatig küzdött, nem akart elmenni…

– írta a szabolcsfociinfo.hu oldalon Dankó Zsolt, az Újfehértó U14-es csapatának edzője.

Kedden Nyíregyházán, a városi stadionban 17 órától várják a futballt szeretőket, hogy gyertyagyújtással emlékezzenek a fiatal játékosra. A Nyíregyházi Spartacus őszinte részvétét nyilvánította a családnak.

Forrás: Zoom, Blikk

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@1magyar: Ennek a szörnyű tragédiának nem a foci volt az oka, akik ott összeesnek elvileg nem betegek, de ez a kisfiú az volt. Legyen neki könnyű a föld:-(
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ila51
Pisont is 8 éves volt , a fiam 9 , egymás ellen sem győztek tizenegyesekkel ...a fiam nem csinálta rendszer szintűen ...máshol tanult tovább
ila51
@Csizmás Kond: ...elfelejtettelek kijelölni :)
Ó-buda
@1magyar: akkor a dakota a tüzzel játszik???
csak úgy....
Egy borzalmas tragédia szülöknek,testvéreknek,rokonoknak ,barátoknak!
Stadionok már vannak böven,az egészségügyben meg maradt a 10 parancsolat...
division
@csak úgy...: Sajnos egy daganatos betegséget 10 stadion árából sem lehet meggyógyítani, a betegségek mindig előttünk fognak járni egy lépéssel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.