A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte az észt csapatot a Nemzetek Ligája C osztályának csütörtöki játéknapján.

Megverte az észteket a magyar labdarúgó-válogatott, de messze került a csoport második helye
Fotó: Illyés Tibor/MTI

A sikerrel a magyarok nem végezhetnek a biztos kiesést jelentő negyedik helyen, mert az így már mindenképpen az észteké, ennek ellenére

a bennmaradás még nem dőlt el, mivel a négy csoport legrosszabb harmadikja szintén egy osztállyal lejjebb folytatja.

A magyar csapat egyúttal versenyben maradt a második pozícióért, de annak megszerzésére kicsi az esély, mert ahhoz vasárnap egy újabb magyar győzelem mellett a görögöknek hazai pályán ki kellene kapniuk az észtektől.

A második helynek azért van jelentősége, mert a Nemzetek Ligájának mind a négy osztályából négy-négy olyan csapat lehetőséget kap az Európa-bajnoki részvétel kivívására, amely sikertelenül zárta a jövőre kezdődő Eb-selejtezőket, de a C osztályban ehhez reálisan minimum másodikként kellene zárni a négyesben.

A magyarok vasárnap a már biztos csoportgyőztes, és így feljutott finneket fogadják a zárófordulóban.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ilyen nívójú csapatok kellenek nekünk. Máris biztos a győzelem.
Csak kevés van belőlük. Marad nekünk a világverő Andorra és hasonlók...
Eladott Ország
Akkor van még lejjebb... “Gyógyít6tatlan” , taccsra magyar! Állítsuk meg Andorrát!
https://i.cdn29.hu/apix_collect_c/1706/andorr...
papa.49
HATALMAS VILÁGRA SZÓLÓ EREDMÉNY, már SIKERÜLT NEKIK NÉHÁNYSZOR ODARÚGNI A LABDÁT AHOVÁ KELLETT !!!
Húzzatok a picsába a foci örülttel együtt !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél