Deutsch Tamás, az idén 130 éves MTK elnöke szerint a fővárosi klubot ma is három tényező, a közösség és a sport iránti szeretet, valamint a holnapba vetett hit "röpíti előre. A holnapba vetett hit mindig is összefogta a klubot, és tartást, büszkeséget adott neki, valamint az érte, benne sportolóknak, dolgozóknak”

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: Városi Kurír
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
egy kapcsolódó hír:

Nekem megint egy vicc ugrott be

Tompika szerint az EU működésképtelen

A derék fityesznyik az ECHO-TV Napi aktuális című műsorában eresztette el közmondásos intellektusát. Több egyéb barpmság mellet ki tudta fejteni, hogy: „a néppárti politikusok által vezetett Európai Unió az működésképtelen, mert a jövő évi költségvetést sem képes elfogadni”.
Nos a dolog azon túl is pikáns, hogy ebben a megfogalmazásban a saját pártcsaládja ellen uszít (lehet már tud valamit???), lévén közismert tény, hogy ebben a sikertelenségben eminens szerepet játszik kicsiny hazánk aknamunkája, sőt kifejezetten destruktív magatartása.
Ahogy a klasszikus viccben: mikor az utas, akit egy dülöngélő részegember lehány elkezdi szidalmazni az elkövetőt, az ránéz bambán s megkérdi: Maga beszél? Nézzen magára, hogy néz ki! Így normális ember nem megy az utcára! =))
csipetke
@Lepényleső: 6:35 Nekem is ez jutott eszembe,az orbán által odalapátolt pénz-pénz-pénz...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.