Pedig az egyik pályát róla nevezték el.

A Nemzeti Sport cikke szerint nem engedték be csütörtökön Détári Lajost, a Budapest Honvéd legendás játékosát nem engedték be a Magyar Futball akadémia utánpótlásközpontjának avatójára, holott az egyik pályát róla nevezték el. 

Détári Lajost nem engedték be az akadémia átadójára

Détári Lajos 2011-ben

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/Csurla

A Budapest Honvéd levélben jelezte a lapnak, hogy szerinte mi is történt:

Ahogyan a többi korábbi kiválóságunk, Détári Lajos is meghívót kapott az utánpótlásközpont megnyitójára. Ebben kértük őket, hogy kedd délutánig jelezzék a részvételi szándékukat. Détári Lajos ezt azonban nem tette meg, majd csütörtök reggel megérkezett a megnyitóra, de mivel nem volt rajta a listán, csak külön engedéllyel jöhetett volna be. (Erre egyébként lett volna mód és lehetőség.) Biztonsági szolgálatunk felhívta a klub illetékesét, Détári Lajos azonban nem várta meg ezt a hívást, és távozott, pedig természetesen örömmel láttuk volna.

Ahogy a lap megjegyzi, Détári "1980 és 1987 között játékosként három bajnoki címet és egy Magyar Népköztársasági Kupát nyert a Honvéddal."

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Csesszetek meg, hulye fideszes bunkok,... Ez az eset NEM Detari szegyene volt, hanem a tietek,... Bezzeg, ha diplomata rendszamu autoval jott volna, mint gruevszki, akkor nem kellett volna bizonygatnia a sajat szemelyazonossagat.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Csesszetek meg, hulye fideszes bunkok,... Ez az eset NEM Detari szegyene volt, hanem a tietek,... Bezzeg, ha diplomata rendszamu autoval jott volna, mint gruevszki, akkor nem kellett volna bizonygatnia a sajat szemelyazonossagat.
RonaGyuri
tartottak tőle, hogy kiröhögi a köpcöst! =))
czibor41
-----Itt találsz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok
karma1
@czibor41: Ne hasznald Czibor nevet, te szemetlada, mert annak a kisujja korme alatt a piszok is tobbet ert, mint te.
De latom, legalabb magadnak tetszel, hogy lajkolod magad.
Szemet tetu pedofil , innen is menj a kurvaanyadba
szaboria1
Megáll az ész kiküldenek egy meghívót de jelezni kell részt akar e venni. Mekkora egy baromság ez már megint. Pláne egy olyan személynek akiről még pályát is neveznek el.
X-ray
Talán nem ismerték fel DÉTÁRIT? Szégyelljék magukat!
Bezzeg a VV csokit meg a VV nyalit, és a VV csöcsit felismerik, mert azon nőttek fel...
Lepényleső
Na pont ilyen egy diktatúra,-valahol? Ahol a hatalom csak rabol,s visszaszerzik,-fél attól?
Ezért zár el mindent a tulajdonosoktól? Egy megnyitót sem látogathat senki akárhol?
justhpeter
Ez a nemzeti-keresztény kultúrkampf fideSS-kdnp módra. IQ nuku.
maci0427
Ha egy meghívót kapok, akkor minek jelezzem, hogy megyek vagy nem ? Ha jelzem, hogy megyek akkor is közbe jöhet valami, hogy nem megyek ! Más az amikor nincs meghívó és nekem kell jeleznem a megjelenési szándékomat ! Détári Lajost szívatják rendesen, olyan mintha ha ciki lenne a személye és szégyellnék a jelenlétét !!! Olvastam egyszer, hogy Göröcs Jánost nem engedték be az Újpesti Szusza Ferenc Stadionba mert a biztossági őr nem ismerte fel ! Basszus és akkor mi van ! Azért egy Göröcs Jánosnak v kellene lennie állandó belépőjének is !!!
lópicigáspár
Na most nem érteke veletek egyet! Kapott meghívót? Igen! Jelezte részvételi szándékát? Nem! Rajta volt a beléptető listán? Nem! Kinek a hibájából? A sajátjából! Beengedték volna, ha vár öt percet? Igen! Enyhe sztárallűr szagú a dolog! Helyesen járt el a biztonsági, Détári meg menjen a fenébe, ha nem tud várni és duzzogjon otthon!
szalai00
=--=tt találsz meztelen nők a városodban : Huit.Re/Nok
namihami
És előállhat egy Hemingway, aki magyarázza a Détárival történt beégését.
Az Orbán alá képes becsókolni, a Détári ekézése mellett.
Nem vagyok a magyar foci híve, de ha egy ilyen patinájú Honvédnak mára már ilyen tulajdonosa lehet, akkor ez már a vég.
karma1
@lópicigáspár: Nem akarok Veled vitatkozni, de ugy gondolom, hogy akiket meghivtak, azokra mindenkeppen VIP vendegkent szamitanak a rendezok. NE kelljen visszajelezniuk, hogy jonnek-e vagy nem jonnek, mint egy iskolasgyereknek, mert lehet, hogy nincsenek abban a helyzetben, hogy - plane hataridore - visszajelezzek, hogy jonnek-e vagy sem? A biztonsagi oroknek egy olyan listaval kellett volna rendelkezniuk, ami pontosan megegyezik a meghivottakkal, hiszen en MINDENKEPPEN meghivtam oket, - az az o szuveren joguk, hogy eljonnek-e vagy sem?
Ha en csinalok egy hazibulit, es meghivom ra a 20 legjobb baratomat, akkor 20 ember fogadasara keszulok, es nem kotelezem oket, hogy visszajelezzenek - akik semmikeppen sem tudnak eljonni, azok ugyis szolnak nekem, es a problema megvan oldva! De KOTELEZO jelleggel nem adok ultimatumot az altalam meghivott embereknek, hogyha X ideig nem jelzitek, hogy jottok, akkor ne is gyertek, mert nem jut nektek egy tanyer kaja meg salata meg pia???Mert AKARMI is kozbejohet: lehet, hogy most ugy nez ki, hogy nem tud eljonni a bulira, de az utolso pillanatban peldaul at tudja passzolni a muszakjat es megis el tud jonni. Akkor azt a baratomat ne engedjem be, mert nem jelezte idoben a jovetelet?
A baj inkabb az lehetett, hogy azert kellett visszajelzeseket kernie a rendezoknek, mert politikai szempontok jatszhattak kozre: igen, meghivtuk Detarit, mert oriasi focista volt o a maga koraban, meg palyat is neveztunk el rola, de politikai szempontbol nem olyan jo elvtars mint koko kovacs elvtars, vagy egyeb s...nyalo elvtars.
Szerintem inkabb orultek annak, hogy Detari nem tett eleget ennek a visszajelzesi KOTELEZETTSEGNEK, hanem valami miatt talan megsem tudott volna eljonni. Igy meg jobb - a hatalom mondhatja, hogy "elvtarsak, mi nem tehetunk semmirol, Detarit meghivtuk, de nem jott el".
A kormanyzat megint a sajat szajabol csinalt segget: egyszoval: ha en meghivok valakiket, es azok nem tudnak eljonni, azert en a meghivasukat fenntartom.
papa.49
Szerintem a Döme ezt megtehette, volt ő akkora játékos, hogy pláne ha van meghívója is ne szarozzanak a macskajancsik vele a kapunál !!!
Ezt a ,, rendezők,, elbaszták nem kicsit, nagyon !!!
karma1
@papa.49: Azert majd leggi nevezz meg nekem legalabb EGY dolgot, amit nem b@sznak el..
papa.49
@karma1: A lopás azt még soha nem baszták el !!!
lópicigáspár
@karma1: Akkor vitatkozzunk! Ez mind szép és jó, amit leírtál,de van egy apró probléma. A kiemelten védett vendégek, akik miatt igenis szükséges a visszajelzés. Nem áll módjukban visszajelezni? Nincs mobiljuk és nem tudnak 10 másodpercet telefonálni, hogy megyek, vagy egy emailt dobni, esetleg sms, vagy messenger? Gondolom a visszajelzésre nem személyes megjelenést írtak elő! Biztos vagyok benne, ahol 10 embernek jut hely, ott elfér a 11. is, de azért egy ilyen rendezvényre vegye már a fáradságot elböffenteni magát, hogy "megyek"! A meghívottak listáján biztos, hogy szerepelt, de azon nem, akik szántak a szervezőkre 5 másodpercet. Talán gesztusnak is felérhetett volna, és mint kiderült csak egy bólintásra kellett volna várnia, hisz a biztonságiak hívták a vezérkart. Ő erre sem volt hajlandó! Megérdemelte a sorsát! Tovább megyek! Azt a pályát, amit róla neveztek el, azonnal átkeresztelném olyanra, aki megtisztelt azzal, hogy méltat 5 másodperccel!
karma1
@lópicigáspár: Tudod jol, hogy bizonyos dolgokat maskepp latok - ezert nem is vitatkozom Veled, mert akar mindkettonknek is igaza lehet, akarhogy is nezzuk.
A Honved levelebol annyi derul ki, hogy - nagy valoszinuseggel - postan kapott a lakcimere egy ertesitest, amire kellett volna valaszolnia.
Te eliteled ot, mert nem jelentkezett vissza, mint barki mas megtette, es nagyon valoszinu, hogy csutortok reggel az elutasitas miatt annyira bepipult, hogy nem is varta meg a kulon engedelyt, amit esetleg megkaphatott volna - illetve a Honved ezt allitja, hogy megkapta volna.

Talan igazad is lehetne, de az az egyetlen icipici dolog lemaradt a cikkbol, hogy BARKI is megkerdezte volna Detarit, aki elmondhatta volna, hogy miert is nem jelzett vissza - amiben teljesen igazad van, egy perc alatt ingyen is megtehetett volna.
Tudod, a romai jog szerint MINDKET felet meg kell hallgatnia a bironak, hogy igazsagosan donthessen,...
En ugy gondolom, hogy Detari rendkivul aktiv, nem egy olyan pasi, aki otthon ul a szoba sarkaban es varja a nyugdijat. Ha pedig nem kapta idoben kezhez a meghivot, akkor valoszinu meg idoben valaszolni sem tudott ra...

Hol van Detari verzioja?

Szerintem 1=2 napon belul meg fog jelenni valamelyik ujsagban Detari verzioja, es akkor vagy mindkettonknek, vagy egyikunknek sem lesz igaza.
En kivarnam,... :o))
karma1
@lópicigáspár: Meg egy gondolat: tudod, ez egy ujsagiro altal leirt hir, es ne haragudj, de en mar egyetlen ujsagironak sem hiszem el azt amit leir...
Azt hiszem, abban megegyezik a velemenyunk, hogy lassan mar azt sem lehet elhinni, amit kerdeznek, nemhogy azt, amit allitanak...:o(((
lópicigáspár
@karma1: Akkor már csak egy a bibi! Miért nem tudta megvárni, amíg rábólintanak a belépésére? Megsértődött? Hát ilyen sztárallűrt!!! :)))) Na menjen a fenébe! Ha ezt eljátssza egy Pelé, azt mondom oké, de Détári?
kokopelli
@lópicigáspár: ...veled értek egyet,mert a világ más részeiben is kérik a tisztelt
vendégeket a visszajelzésre! Ez megint egy olyan téma,hogy bele lehet kötni!
A Détárinak ismerni kellene ezt,mert ő a Frankfurt-tal csinálta meg az egészet for-
dítva!Lelépett egy szó nélkül ill. nem jelent meg anno,a szerződése meghosszab-
bításáról szóló megbeszélésen! ...estleg most számítottak erre a rendezők ?
karma1
@lópicigáspár: Nem tudhatjuk, hogy mennyire volt pipa akkor, amikor nem engedtek be - megint csak EGY ujsagiro leirasabol tudjuk az EGESZ esetet.
En egy birkaturelmu ember vagyok, de ha egy ilyen szituba kerulnek, egeszen biztosan szo nelkul megfordulnek es elviharzanak, nagyivben leszarnam, mit tettek VOLNA - es foleg mennyi ido alatt? - annak erdekeben, hogy bejissak.
Nekem az is santit, hogyha olyan kurva konnyu megkapni egy potengedelyt a bejutasra, akkor miert nem volt minden biztonsagi ornek pontos utasitasa ilyen esetekre, aminek kovetkezteben a biztonsagi or azonnal donthetett volna Detari beengedeserol.
Arrol meg kulonosen nem tudunk, hogy a puhos altal eloszeretettel minuszos IQ-ju biztonsagi orok milyen mondatokat hasznaltak a Detarival valo beszelgetesben.
(En siman el tudom kepzelni, hogy egy nemethsziszi intelliganciaju es - kiallasi faszi bemondott par erdekes szot Detarinak, amitol az jobbnak latta, ha inkabb azonnal elmegy, es nem veri meg a beengedot...
Mondom, NEM TUDHATJUK. En mindenesetre megvarom, amig egy ujsagiro veszi a faradsagot es megkeresi a kerdeseivel Detarit is. En csak utana mondanam, hogy ki volt a bunko es ki nem jart el helyesen a beleptetesben...:o)
Azert azt megneztem volna, hogyha Te idoben nem kapod kezhez a postai meghivot, (ezert valaszolni sem tudsz ra idoben), es egy minuszos IQ-ju "agyembert" kellene meggyoznod arrol, hogy Te bizony a meghivottak kozott vagy, es engedjenek be?
Asszem, tudom, mit tettel volna. Hat Te sem vartad volna meg a potengedelyt, de rovid uton "elmagyaraztad" volna, hogy mi a velemenyed,...:o)))
lópicigáspár
@karma1: Ha be akarok menni, bemegyek! Rendszeresen megrendezésre kerül volt munkahelyemen egy nyuggertalálkozó. Egy hónappal előtte levében értesítenek, és mindig kérik jelezzem, hogy megyek e vagy sem. Mondjuk sose jeleztem vissza és nem is mentem el! Ha menni akart volna vette volna a fáradságot visszajelezni bárhogy is. Hiába is vitatkozunk, nem fogsz meggyőzni az igazadról. :))))
sokanvagyunk
Meggondolta magát, hisz Ő mégse egy akadémikus...
karma1
@lópicigáspár: Aranyom, ha nem vetted volna eszre, en nem akarok Veled vitazni - mert a mi vitanktol semmi sem fuggene - , de az en olvasatomban es az en elveim szerint mindig ket embert kell meghallgatni.
lópicigáspár
@karma1: Hallottál már őszinte véleményt egy sértődött embertől? :))))
kripton
@karma1: Te nem birkatürelmű, hanem birkaeszű ember vagy. Bocs' az emberektől - és a birkáktól!
karma1
@lópicigáspár: Azert ENNEK a magyarazatat meghallgatnam Detaritol, - es levonnam belole azt, hogy igencsak sertodott volt,,...:o)))) Oszt ami marad, az a puszta igazsag...:o))))
lópicigáspár
@kripton: Te sem panaszkodhatsz, ha egy másik hozzászólót minősítesz és a cikkhez meg nincs mondandód! Kekeckedni tud mindenki, csak van aki továbbtanul...
kripton
@lópicigáspár: Lenne mondandóm, de nem nektek. Ez itt egy liberális moslékosvályú, amiből egymás hányását lefetyelitek. Ebbe csak néhe beleköpök, és nézem a hogy az anyagra cuppantok. Ezt érdemlitek.
lópicigáspár
@kripton: Na most a Détárihoz, hogy a faszba jön a liberális gondolkozás? Te egyszem hozzászólót fikáztál le. Ez most mely oldalra vonatkozó viselkedési forma? Illiberális? Szégyen akkor ez a gondolkozásmód!
görbetükör
Hja, egy focista nincs hozzászokva, hogy szabályokat tartson be. Bizonyára szüksége sincs rá.
Jó, hogy nem engedték be.
kripton
@lópicigáspár: Mondanám, de felesleges. Szellemi képesség szükségeltetne a megértéséhez, ami a jelek szerint neked nincs. Aki magától nem veszi észre, hogy ez a segghülye karma az első mondatával politizál egy meccsen kitört balhé miatt, - az reménytelen.
lópicigáspár
@kripton: Szóval csak sikerült engem is lehülyézned! Ugye nem kívánod, hogy lesüllyedjek a szintedre, mert abból kurva nagy sértődés lenne részedről illiberális hülyegyerek!
Eriksson
Van egy hozzászólás:
" lópicigáspár
Na most nem érteke veletek egyet! Kapott meghívót? Igen! Jelezte részvételi szándékát? Nem! Rajta volt a beléptető listán? Nem! Kinek a hibájából? A sajátjából! Beengedték volna, ha vár öt percet? Igen! Enyhe sztárallűr szagú a dolog! Helyesen járt el a biztonsági, Détári meg menjen a fenébe, ha nem tud várni és duzzogjon otthon!"
tegnap, 12:46
Ez az beírás mindenki számára világosan elmondja a lényeget.
A többi harmincvalahány hsz. teljesen felesleges
kripton
@lópicigáspár: Leszarom, hogy mit csinálsz. A te, és a karma fajták véleményével tisztességes ember nem törődik, titeket pedig az undorig menően megvet.
lópicigáspár
@kripton: Nekem pont elég, ha a szerinted tisztességtelen emberek tisztelnek. Több van belőlük, mind a fideszsegnyaló droidokból!
kripton
@lópicigáspár: "Több van belőlük, mind a fideszsegnyaló droidokból!"

Itt. Meg az ATV-ben. :-)))
lópicigáspár
@kripton: Látom megy az öreg BASIC program-nyelv! Akkor stílszerűen: GOTO: 11:56
kripton
@lópicigáspár: Csak sikerült szint alá sűllyedned. .-)))
karma1
Minden kedves kommentelotarsamat megkovetem ezuton, akit esetleg megsertettem a fenenagy egojaban az elso mondatommal, ami bizony politikusra sikeredett, hiszen "fideszes bunkokat " emlegettem...

Hat honnan tudhatnam en, hogy a vidi uj akademiajat az MSZP-DK-Parbeszed epitette, ???
Mert eddig nekem automatikusan a stadionrol a puhos zsebrebaszott, szotyikopkodos kepe, oldalan az ertelmestekintetu meszilolovel jon le, nem egyeb,...

Maskor majd alaposabban korbejarom a kerdest, es meg veletlenul sem fogom feltetelezni, hogy megint a puhos Gazdaallat koltott egy valag adofizetoi penzt egy kongo stadionra (egyre?) meg a benne szedelgo falabu focistakra.
A @lópicigáspár: -nak irt hsz-ben annak a rendkivul muvelt, nyelveket beszelo kommentelotarsnak azert arra kiterjedhetne a figyelme, hogy NE angolul irjon egy magyar kommentelonek, es ha megis angolul ir, akkor legalabb helyesen irjon,... Mondjuk annyit, hogy "Go to", vagy "See more at 12.04"
Dehat ugy latszik, a propis trollokat csak az elso angoloraig tudjak befizetni a megbizoik , mert koll a lo've' a stadionyokra,...:o))))))
lópicigáspár
@kripton: Kihagytad a retekklubbot és a hírtévét! Még szerencse, hogy a fajtád a Bp tv-n nevelkedik! www.youtube.com/watch?v=coCRXrNbN1U
kripton
@karma1: Te segghülye te! A GOTO nem angol! A valamikori C64 otthoni csodagépre, és a KFKI által kifejlesztett TPA-L professzionális számítógépekre írt BASIK illetve FOKAL programozási nyelven van.
karma1
@lópicigáspár: Azert ha mar ennyire szakavatott a kommentelotarsunk, annyit azert pacekbol kene tudnia, hogy a BASIK nem BASIK, hanem BASIC, - jo, kijavitotta - , mert a szamitogepes nyelv parancsai nem veletlenul azok, amik, mert az alapnyelv az az angol, nem pedig mas...:o)))) Tehat az az allitasa, hogy "Te segghülye te! A GOTO nem angol!" az megiscsak kommentelotarsunk igen csokkenterteku, egyszamjegyu IQ-jabol eredhet, mert mint mondtam, MINDEN AKKORI szamitogep alapnyelve az angol volt...:o))) A valtozasok csak azutan jottek,...:o))) Azert ettol meg nem fogok a kardomba dolni,
Hogy itt mindenki milyen ideges...:o))))))
tudode
Ja kérem!
.
Ez Orbanisztán!
.
A NEMZETI ELSŐ SORON kívül nincs kivétel nem úgy, mint Mascagni amikor Budapesten vezényelte a Parasztbecsületet, nem a művész bejárón szándékozott bemenni! Nem akarták beengedni amikor azt mondta Mascagni, Mascagni. A kapuőrök azt mondták: NEM LEHET ITT KÉREM MÁSZKÁLNI!
.
Aztán kézzel, lábbal, könyökkel elmutogatta, hogy ő a KARMESTER!
.
A mi KARMESTERÜNK elvárja az alattvalóktól, még ha FOCISTA "is" REND a lelke mindennek, annak, NEKIK NEM!
.
Nekik mindenfelé szabad MÁSZKÁNYI!
kripton
@lópicigáspár: Grat! Előléptél postaládának. :-)))
karma1
@lópicigáspár: Szerintem annyira frocsog az illiberalis idiotaja a meregtol, hogy hulyesegeket ir le. Nagyszeruen netezek es hasznalom az internetet anelkul, hogy az osi programozoi nyelvet nem ismerem, csak az angolt.
En azert mar ott tartok ebben a mai rohano vilagban, hogy nem jarom vegig az evoluciot - meg a szamitogepeket sem! - es ha tuzet akarok gyujtani, akkor nem kovakovet pattintgatok egymashoz, hanem eloveszem az ongyujtot.
Azert a lenyeg meg mindig az, hogy a komputerizacio elfogadott alapnyelve az angol, es minden kiterjesztesnek, minden parancsszonak es egyeb megjegyzesnek az angol nyelvbol van levezetve a roviditese.
De ez kurvara nem erdekel, ez a hulye villanykortegaz meg frocsogjon csak maganak...:o)))) Sejtem, hogy miert irta a "postalada" bejegyzeset, mert azt hiszi, hogy Rajtad keresztul neki irok, - pedig NEM! En Veled beszelgetek, mert Te vagy az ertelmes ember, akivel minden idoben, szituacioban megertjuk egymast, meg akkor is, ha nem egyezik a velemenyunk. Egy ilyen ner-kompatibilis diszf@asz ezt el sem tudja kepzelni, mert a fide$$ csak diktatumokbol el es kormanyoz: ex catedra kijelentenek valanit, es vagy az van, vagy mindenki ellenseg, aki nem tartja be vagy nem fogadja el a baromsagaikat.
Idaig sullyedt le minden fide$$ fan, - ennel tovabb egy tapodtat se,...:o))))
De ez mar nem a mi problemank - ezt mind a fide$$nek kell megemesztenie,...\
Az ilyen egybites agyuaknak ad elfoglaltsagot: az az egyszem agysejtjuk honapokat ragodik el egy-egy probleman, es addig sem a fide$$ gazsagain polemizal, hanem itt baszogatja a tobbi kommentelot.
Mert kizarolag szemelyeskedes vezeti, egy kurva szava sincs a cikkhez,...:o))))
solidedge
@czibor41: A meztelen anyád hol találom?
Sámannus
Szegény Dömének kár volt kijózanodni, ha egyáltalán sikerült neki. A vastag nyakú biztonsági őrök nem ismerhetnek mindenkit az országban, különösen, ha a világ más fertályáról szakadt hazánkba.
Döme lehetett volna az egyetlen, akit a kocsmából furikkal is ki kellett volna tolni, ha másképpen nem megy. Botrányt sem okozhattak volna vele nagyobbat mint a mai sport. közismert..
nezelodo
Hát nem tudta szegény, hogy külön regisztrálni kell a NER-ben, ha előtte nem nyalt eléggé látványosan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.