A Blikk készített interjút Marco Rossi szövetségi kapitánnyal. A labdarúgó-szakember azt mondta, neki ez több egy munkánál, a csapat pedig sokat fejlődött alatta. Cél a 2020-as Európa-bajnokságra való kijutás, amire még maradt esélyünk, hiszen három győzelmet is sikerült szerezni két vereség és egy döntetlen mellett.

Rossi: Olaszország ellen kétszáz százalékon pörögnék

Élete párharca lenne az Olaszország elleni?

Rossi: Olasz vagyok, és ez büszkeséggel tölt el. Alaphelyzetben százszázalékos motiváltsággal dolgozom, de Olaszország ellen kétszáz százalékon pörögnék. Persze azt nem tudom, hogy a játékosok is így tennének-e, de bízom benne.

A családja is a magyaroknak drukkolna?

Rossi: Nem kérdés, a szeretteim mindenben támogatnak. Ráadásul a színek ugyanazok, csak kicsit máshogy helyezkednek el a zászlón.

Mit gondol, mennyi esélyünk van kijutni a 2020-as Európa-bajnokságra?

Rossi: Egyelőre nem tudom megmondani, mekkora sanszunk van erre, de egyértelműen az a célunk és persze az álmunk is, hogy ott legyünk a kontinenstornán. Ha igazán hiszünk benne, valóra válhat a tervünk. Szóval mindent megteszünk ennek érdekében.

Az a legfontosabb, hogy emberként tiszteljenek. Ugyanúgy kezelem a játékosaimat, mint bárki mást, de azért lehet meg köztünk az összhang, mert sosem hazudok nekik – mondta a tréner a lapnak.

(Blikk)

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd 

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Marigrinna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.