Kim Rasmussen szövetségi kapitány büszke a magyar női kézilabda-válogatott játékosaira, azzal együtt is, hogy 28-25-re kikaptak a legutóbb ezüstérmes holland csapattól a Franciaországban zajló Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, szombaton Montbéliard-ban.

A vereség ellenére büszke játékosaira a magyar női kézilabda-válogatott kapitánya
Fotó: Kovács Tamás/MTI

"A torna egyik esélyesével játszottunk, és ellenfelünk jobban jött ki a fontos helyzetekből. A vereség miatt csalódottságot érzek, de mennünk kell tovább. A lányokra viszont nagyon büszke vagyok, mert a lehető legjobb teljesítményt nyújtották"

- nyilatkozta a lefújás után a dán edző.

A magyar együttes az első félidőben három góllal is vezetett, a szünetben 11-11, majd az ötvenedik percben 22-22 volt az állás, de ekkor a hollandok több mint egy percig kettős emberelőnyben kézilabdázhattak, és egy 5-0-s sorozattal eldöntötték a meccset.

Kovacsics Anikó csapatkapitány azt mondta, a világ egyik legjobb csapatával szemben sokáig azt játszották, amit terveztek, és a második félidő közepéig jól összpontosítottak.

"Akkor sajnos könnyű gólokat engedtünk az ellenfelünknek, illetve védekezésben már nem lépegettünk ki az emberekre, visszahúzódtunk hat méterre. Továbbra is van esélyünk a továbbjutásra, ezért a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk"

- mondta a Ferencváros irányítója, aki hat lövésből három gólt szerzett.

Tóth Gabriella közölte, volt esélyük a győzelemre, sokáig tartották a lépést ellenfelükkel, de végül nem jártak sikerrel, ezért mindenki csalódott.

"Talán egy kicsi fáradtság is volt rajtunk. Amiket megbeszéltünk, a hajrában már nem igazán tudtuk megvalósítani. Alaposan felkészültünk rájuk, de sajnos lankadt a figyelmünk. Védekezésben és támadásban is találhatunk jót és rosszat, a hibákat a következő meccsig ki kell javítanunk, hogy győzni tudjunk"

- mondta az Érd irányítója, aki mindkét lövését gólra váltotta.

A hollandok szövetségi kapitánya, Helle Thomsen úgy fogalmazott, nagyon nehéz volt a mérkőzés, mert a magyar válogatottnak remek edzője és kiváló játékosai vannak.

"Nagyon jó második félidőt produkáltunk, a magyaroknak viszont nem sikerült jól a szünet utáni időszak, így értékes két pontot szereztünk"

- összegzett.

Lois Abbingh felidézte, hogy nem kezdtek jól, mert az első meccsek mindig egy kicsit nehezebbek, és eleinte megérezték két beállójuk, Yvette Broch és Danick Snelder hiányát, de végül kiváló kapusteljesítményüknek köszönhetően győzni tudtak.

A magyar válogatott hétfőn 18 órától Horvátország ellen folytatja szereplését az Európa-bajnokság csoportkörében, majd szerdán 21 órától Spanyolországgal játszik. A négyesből az első három jut tovább a középdöntőbe.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

maci0427
Nem is csodálkozok azon, hogy férfi létére büszke a lányokra ! Mit is mondna ha nem ezt ? De sportként értékelve ez a kijelentése, már kétségbe vonható!
Edmond Dantes
Semmi baj! Ebben a csapatban van fantázia,megverjük a horvátokat,aztán a spanyolokat.Ez a vereség belefér.Csak halkan jegyzem meg,hogy a norvégok is vereséget szenvedtek,érdekes,ők nem járnak gyászruhában.
Eladott Ország
A vereségre is büszke lehet az ember, csak nem jó ha sok van belőle.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.