A magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki ezüstérmes Horvátország, valamint Wales, Szlovákia és Azerbajdzsán csapatával szerepel majd egy csoportban a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatában.

A Dublinban megtartott vasárnapi sorsolást a Nemzetek Ligája-eredmények alapján a negyedik kalapból várta Marco Rossi együttese, amely az ötcsapatos E csoportba került. Ezen kívül még négy csoportba sorsoltak öt-öt válogatottat, további ötbe pedig hatot-hatot. Mindegyikből az első kettő jut ki a kontinensviadalra, melynek 12 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest is, ahol három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor.

Ezekkel a csapatokkal játszanak a magyarok a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjében

Dzsudzsák Balázs és a finn Paulus Arajuuri a labdarúgó Nemzetek Ligája csoportkörének utolsó fordulójában játszott Magyarország – Finnország mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2018. november 18-án. Középen Slavko Vincic játékvezető

Fotó, címlapi kép: MTI/Koszticsák Szilárd

A rendezők részvétel esetén a csoportkörben két meccset hazai pályán játszhatnak.

A csoportok kialakításában a sorsolás házigazdájának képviseletében az ír Ronnie Whelan és Robbie Keane, valamint a címvédő portugálok részéről Nuno Gomes és Vítor Baía segédkezett.

Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának döntése értelmében az Eb-nek otthont adó 12 ország csapatai közül legfeljebb kettő kerülhetett azonos csoportba, hogy a házigazdák mindegyikének legyen esélye a részvétel kiharcolására, illetve azon országokból is legfeljebb kettőt sorsolhattak össze, amelyeket szélsőséges téli időjárás szokott sújtani. Öt párharc – örmény-azeri, gibraltári-spanyol, koszovói-bosnyák, koszovói-szerb és ukrán-orosz – politikai okokból nem volt engedélyezett, és a nagy távolságra is vonatkozott korlátozás.

A sorsolásra hat kalapot alakítottak ki, de az elsőt két részre bontották, mert a Nemzetek Ligája jövő júniusi négyes döntőjében érdekelt válogatottaknak – Portugália, Svájc, Hollandia és Anglia – mindenképpen ötcsapatos csoportba kellett kerülniük, hogy számukra szabad legyen a döntő időpontja.

Az Eb-selejtező mérkőzéseit jövő márciusban, júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben dupla fordulók keretében bonyolítják le, az ötcsapatos csoportok résztvevőinek pedig lesz két szabadnapjuk.

Amennyiben a magyar csapatnak nem sikerül az első kettő között végeznie a csoportjában, akkor sem reménytelen számára a kvalifikáció kiharcolása, mert a Nemzetek Ligája őszi szakasza alapján 4x4 olyan válogatott is megküzdhet majd a fennmaradó négy helyért, amely a hagyományos selejtezőkön lemarad az Eb-részvételről. A magyar válogatott a C osztályban elért csoportmásodik helyével megőrizte az esélyét, hogy Eb-helyért mérkőzhessen 2020 márciusában.

Az Eb-selejtező csoportjai:

A csoport: Anglia, Csehország, Bulgária, Montenegró, Koszovó

B csoport: Portugália, Ukrajna, Szerbia, Litvánia, Luxemburg

C csoport: Hollandia, Németország, Észak-Írország, Észtország, Fehéroroszország

D csoport: Svájc, Dánia, Írország, Georgia, Gibraltár

E csoport: Horvátország, Wales, Szlovákia, MAGYARORSZÁG, Azerbajdzsán

F csoport: Spanyolország, Svédország, Norvégia, Románia, Feröer-szigetek, Málta

G csoport: Lengyelország, Ausztria, Izrael, Szlovénia, Macedónia, Lettország

H csoport: Franciaország, Izland, Törökország, Albánia, Moldova, Andorra

I csoport: Belgium, Oroszország, Skócia, Ciprus, Kazahsztán, San Marino

J csoport: Olaszország, Bosznia-Hercegovina, Finnország, Görögország, Örményország, Liechtenstein

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
A sorsolás alapján ez is bukta. Újabb igazolása lesz annak, hogy a focibuzi Vezérünk általi pénzkidobás az egész.
Kár, hogy nem a stadionokra (és a jelek szerint hiába) kidobott pénz nagyságával lehet benevezni. Örökös világ- és Európa (stb) bajnokok lennénk.
ittott
konyec. bukta. lesz itt sírás. számolás. aggódás.
Szerintem fölösleges. vagy felesleges.
Néró felégette Rómát, hogy világvárost csináljon.
Itt is azt kéne.
Kibaszni mindenkit a cipőjéből.
Borsodi
Helyesen ezek a csapatok fognak játszani a foci buzi országunkkal.Ha nyernénk a holdon is építünk stadionokat.
simmering73
Lehet, hogy a magyar mégis futballista nemzet, mert amihez nem ér Orbán piszkos keze, az a csapat sikeres, és majdnem világbajnok lett. Mialatt a hajléktalan-válogatott Mexikóban Magyarországnak szerezte a dicsőséget, az idő alatt a szeretett hazában lendületet vett a hajléktalanüldözés.
nepszava.us/stadiont-ivanyi-gabor-vb-bronzermes-hajlektalan-valogatottjanak/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.