Élvezni szeretné a versenyzést, ezért nem halmozza annyira a számokat – mondta Hosszú Katinka. Elképzelhető, hogy szombaton 100 méter pillangón nem áll rajthoz, hanem csak a 200 méter vegyesre koncentrál a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.

"Most már élvezni akarom a versenyeket" – Hosszú Katinkának a két évvel ezelőtti világbajnokságon, ahol 7 aranyat nyert "halálközeli élménye volt, kemény fizikai fájdalommal"

Hosszú Katinka, miután aranyérmet nyert a nők 100 méter vegyesúszásának döntőjében a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon 2018. december 14-én. MTI/EPA/Roman Pilipej

A 100 méter vegyesen aratott pénteki győzelme után a háromszoros olimpiai bajnok az MTI-nek elmondta,

nagyon jó döntést hozott, amikor délelőtt nem indult 50 méter háton, így ugyanis tudott egy jót aludni, és újult erővel állt oda a rajtkőre.

Hosszú a fináléban két kedvenc úszásnemében, pillangón és háton nem igazán tudott ellépni, némi meglepetésre viszont a mell végére olyan előnyre tett szert, amelyet gyorson már magabiztosan tartott meg:

Szerencsére mostanában a mell nagyon jól megy, így volt ez a négyszáz méter vegyesen is. Az elmúlt időszakban erre külön figyelünk

- mondta a már 16-szoros rövidpályás világbajnok.

"Most már élvezni akarom a versenyeket" – Hosszú Katinkának a két évvel ezelőtti világbajnokságon, ahol 7 aranyat nyert "halálközeli élménye volt, kemény fizikai fájdalommal"

A nők 100 méter vegyesúszásában aranyérmes Hosszú Katinka az eredményhirdetésen a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon 2018. december 14-én. MTI/EPA/Roman Pilipej

Jelezte, könnyen elképzelhető, hogy szombaton kihagyja a 100 méter pillangót:

Minden azon múlik, mennyire sikerül regenerálódnom, hogyan érzem magam reggel. Meg lehet csinálni, meg tudnám csinálni, de én most már élvezni akarom a versenyeket. Ha holnap csak a 200 vegyes van, akkor az élvezetes lehet, de ha van mellette egy 100 pille, akkor az már kemény

- nyilatkozta a 29 éves klasszis. Kérdésre válaszolta hozzátette, hogy

a két évvel ezelőtti windsori világbajnokság kegyetlen megpróbáltatást jelentett számára.

"Hét aranyat nyertem, ami elképesztő, de azt az érzést, amit abban a hat napban átéltem, azt nem kívánom az ellenségemnek sem"

Hozzátette:

Jó, el tudom mondani magamról, hogy meg tudom csinálni, de az egy halálközeli élmény volt, kemény fizikai fájdalommal.

"Most, hogy csak ennyi számban indulok, ami még mindig nem mondható átlagosnak, könnyűnek tűnik a dolog" – beszélt az érzéseiről. Két éve Kanadában tizenkét számot vállalt, Hangcsouban nyolcra nevezett, és most úgy tűnik, hogy hatban indul el.

"Most már élvezni akarom a versenyeket" – Hosszú Katinkának a két évvel ezelőtti világbajnokságon, ahol 7 aranyat nyert "halálközeli élménye volt, kemény fizikai fájdalommal"

A nők 100 méter vegyesúszásában aranyérmes Hosszú Katinka az eredményhirdetésen a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon 2018. december 14-én. MTI/EPA/Roman Pilipej

Hosszú Katinka Hangcsouban a harmadik, összességében a 16. világbajnoki aranyát szerezte meg 25 méteres medencében. A keddi nyitónapon 400 méter vegyesen, szerdán 200 méter pillangón védte meg címét, 100 méter háton pedig második lett.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
Két évvel ezelőtt tusup még a belét is kihajtotta Katinkának...most normális edzője van...

Hajrá Hosszú!
Edmond Dantes
Ez így nagyon rendben van,de főleg az,hogy már nincs elvarázsolva.
ddszalai
Itt találsz meztelen lányok a városodban : tress.is/meztelen
Sámannus
Egy álom ez a lány. Soha rosszabb sportolónk ne legyen!
Talán egyesek felfogják ésszel amit Katinka művel?
Sheilamena
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.