A börtönből kiengedett politikus majd pár nap múlva nyugszik csak meg, amikor biztos lesz benne, hogy nem viszik vissza - a házi őrizetben napi két órára hagyhatja el otthonát. Mit gondol, miért engedték másfél év után szabadon? A Szegedi Törvényszék döntött úgy, hogy megváltoztatta a bíróság korábbi elsőfokú végzését, kimondva: már lezárult a nyomozás az ügyemben. Úgy tudni, hogy az már egy fél éve befejeződött. Igen, már augusztusban lezárták a nyomozást. Az eltelt nyolc hónapot magánzárkán töltöttem, szeptember eleje óta ott volt velem az ötvenötezer oldalnyi nyomozati irat. Szóval, ha akartam volna, akkor sem tudtam volna senkit sem befolyásolni az ügyben. A bíróság azt is figyelembe vette, hogy másfél éve vagyok (2017 júliusában tartóztatták le a politikust - a szerk.) a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt. és kifejezetten rendezettek a család és életkörülmények. Az ügyészség nem akarta ismét meghosszabbítani a letartóztatását? De, a múlt héten az ügyészség...

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Minden tiszteletem Cegledy ure, a NER politikai aldozatae. 2 evet vettek el orbanek az eletebol, artatlanul. Remelem a gatyat is leperli orban kutyairol, akik bortonben tartottak.
Eladott Ország
@durbincs: Ugye Elios még? Békemenet himnusz 2018 / Tiborcz ELIOS Orbán Mészáros / maffiaállam / korrupció
www.youtube.com/watch?v=o-dKbOK9bO4
Eladott Ország
@durbincs:Hupikék Törpikék - Fidesz taszító (Despacito cover) - BŰBÁJ ÉS CSÁBERŐ 2.
www.youtube.com/watch?v=nKfA1OO9xN8

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.