Jelentős összeggel gyarapodik évente a sportklub, az állami áramóriás fizet. 

Évi hatmillió eurónak megfelelő forinttal támogatja az MVM Csoport a Ferencvárosi Torna Clubot a következő négy évben, így új nevet kap a Népligeti Sportközpont és a Fradiváros is – írja az MTI az Origo híre alapján.

A portál pénteki híradása szerint az MVM és a klub stratégiai együttműködési megállapodása értelmében az energetikai vállalat logója több szakosztály mezére is felkerül.

Az együttműködés kapcsán Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta,

az FTC támogatása egyértelműen illeszkedik az MVM Csoport stratégiai céljai közé, mivel a vállalat egyik legfontosabb társadalmi célja a fiatal tehetségek, a jövő reménységeinek támogatása.

Az MVM-szponzoráció kiterjed az FTC kisebb és nagyobb szakosztályaira is,a vízilabdától a szinkronúszáson, ökölvíváson, kézilabdán, jégkorongon és atlétikán át a női akrobatikus tornáig. 

Egy zsák pénzt ad évente egy állami cég a Fradinak

Fotó: MTI

Az Origo úgy tudja, az MVM Zrt. a támogatás fejében az FTC Népligeti Sportközpontjának névadója lesz (FTC-MVM Sportközpont), illetve a több ütemben, 2023-ig megvalósuló Fradiváros nevébe is bekerül az állami vállalat (FTC-MVM Fradiváros).

Az MVM további létesítmények névadási jogaival is élhet majd, és logója megjelenik többek közt a klub labdarúgó-, kézilabda- és jégkorongmezein, illetve a zöld-fehér férfi vízilabdacsapat úszósapkáján, fürdőnadrágján is, összesen pedig több mint 20 szakosztály versenyruházatán.

(Origo)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Azt hittem szánkót vesznek a "terroristák" basztatására.
Nyilvánosan pénzelik a maffiát ez ám a pornó eftársak!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@Sámannus: Erről jut eszembe. A csehek is azt gondolták, hogy az ő szénbányájuk Európa legbiztonságosabb bányája, aztán mégis csak annyi metán felgyűlt, ami felrobbanhatott, hiába a rengeteg érzékelő, szonda...
Sámannus
Ott más lehetett a helyzet A szondajelez de anélkül is tudják, hogy met kell tenni, hogyan szellőztetik a járatokat biztos gyakran lehetett olyan, hogy sok volt a kiszabadított gáz vagy termelés kiesés miatt kockáztattak. a pontos tényeket nem ismerjűk
F_Viktor
@Sámannus: Igen, nem ismerjük a pontos tényeket, de amit tudunk, hogy nem lehetett volna robbanás.
Vagyis ami elromolhat az el is romlik, ami felrobbanhat, az fel is robban.
S ezt lehet Paksra is érteni.
Sámannus
@F_Viktor: Nyáron a Dunát is főzték, mert meleg volt. Ahol felelős vezetők voltak nem is kockáztatták meg, hogy túl melegedjen a folyó vize. Gondoljuk el mit tesznek két erőművel ilyen időben.Általában pedig nem is ilyesmire számítanak az emberek. De még ezen felül is alakulhatnak ki őrült helyzetek amire senki sem gondolgat előre. Ha csak az előtanulmányokban szereplő szükségmegoldásokat nézzük ott aztán akad mesébe illő pótcselekvés bőven.
anima
Sportolók, néptáncosok motivációs üzenete.
Nem kell dolgozni, és világot látsz:
Tényleg ennyire egyszerűek a sportolók és a néptáncosok?
IGEN.
Elad0tt 0rszág
Meg is érdemlik, a fradi komoly múlttal bír.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.