Angliából, a Stoke City együtteséből tért haza az utánpótlás-válogatott Szerető Krisztofer, aki a Ferencvárosban folytatja pályafutását.

Szerető Krisztofer ma lett 19 éves. A játékos 2000. január 10-én született Budapesten. Fiatal korában a Honvéd akadémiáján futballozott, majd 16 évesen szerződtette őt az akkor Premier League-ben szereplő Stoke City, ahol természetesen a klub utánpótlásához csatlakozhatott.

A főként szélsőként, támadó középpályásként bevethető futballistára rögtön az egyesület U18-as együttesében számítottak, ahol az előző években rendszeresen pályára lépett. Első szezonjában kettő, második idényében már hat gólt szerzett az U18-as Premier League-ben. 2018 elejétől pedig már a még idősebbek között, a Stoke U23-as együttesével a Premier League 2-ben szerepelt.

Szerető Angliában is ki tudott tűnni kiváló technikai megoldásaival és hatalmas góljaival. Nem egyszer érkeztek a hírek egy-egy pazar megmozdulásáról. A 19 éves futballista tagja volt az U19-es elitkört kiharcoló korosztályos magyar válogatottnak is.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Ferencvárosi Torna Club

(fradi.hu)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
Kocsmatöltelék bárki lehet idehaza. A focizás nem követelmény, a bundákat játék nélkül is megcsinyájják.
F_Viktor
@Gauntlet: Gondolom Angliában fele pénzért focizott, mint majd a fradiban, ahol őt is jól kibélelik közpénzből.
kakaósbögre
tele vagyunk tehetségekkel.mind elkallódnak.
Gauntlet
eddig: tehetség
mostantól: tehetség, áthúzva !
Gauntlet
@kakaósbögre: már az átkosban azt mondták a Fradira hogy "játékostemető"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél