Nehéz napot zárt szerdán a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a Peruban zajló Dakar-rali harmadik szakaszán.

Az Opel Dakar Team hírlevele szerint a magyar párosnak elsősorban a sziklákkal gyűlt meg a baja a San Juan de Marcona és Arequipa közötti 798 kilométeres etapon, melyből 331 volt mért táv.

„A sziklák ma nem voltak a barátaink, az biztos. Háromszor is borsot törtek az orrom alá.

Az első komolyabb dűnesornál az egyik homokdomb tetején átbuktattam az autót, és éreztem, hogy a kocsi alatt egy szikla van, mert azon pont megakadt. Fel kellett emelni a Grandland X-et, s kiszedni alóla a sziklát, ami eltartott egy darabig” – mondta a szakaszról Szalay.

Kifejtette,

nem sokkal később egy éles kő kivágta a bal hátsó abroncsot, azt kellett kicserélniük, ráadásul a neheze csak ezután jött: a porban nem láttak semmit és egy szikla kiütötte az első futóművüket.

„Kiszálltunk, megnéztük, csóváltuk a fejünket, és elvergődtünk valahogy a második időmérőpontig, ahol Darázsi Zsolt ránézett, és azt mondta, hogy kibírja. Akkor gázt adtunk megint. A kerekek összevissza állnak, és billeg az autó, de itt vagyunk a célban, és ez a lényeg” – fogalmazott a magyar pilóta.

Az etapot a 13-szoros Dakar-győztes francia Stéphane Peterhansel nyerte, a magyarok végül a 41. helyen értek célba közel két és fél órás hátránnyal. Az Opellel versenyző magyar kettős összetettben a 28. helyre lépett előre.

Eredmények (a viadal honlapjáról):

3. szakasz, San Juan de Marcona-Arequipa, 331 (798) km:

--------------------------------------------------------

autó:

1. Stéphane Peterhansel, David Castera (francia, Mini) 3:57:31 óra

2. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota) 3:26 perc hátrány

3. Jakub Przygonski, Tom Colsoul (lengyel, belga, Mini) 11:47 p h.

...41. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel) 2:22:31 óra h.

Az összetett állása:

1. al-Attijah, Baumel 8:34:08 óra

2. Jaszid al-Radzsi, Timo Gottschalk (szaúd-arábiai, német, Mini) 6:48 p h.

3. Peterhansel, Castera 7:03 p h.

...28. Szalay, Bunkoczi 3:25:30 óra h.

motor:

1. Xavier de Soultrait (francia, Yamaha) 4:07:42 óra

2. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) 15 mp h.

3. Kevin Benavides (argentin, Honda) 2:37 p h.

Az összetett állása:

1. de Soultrait 8:34:28 óra

2. Benavides 11:23 p h.

3. Sam Sunderland (brit, KTM) 12:12 p h.

Csütörtökön az Arequipa-Tacna és Moqueagua közötti 511 kilométer vár a mezőnyre, amelyből 351 km lesz a gyorsasági szakasz.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. July 15., 16:29
Elkapták a rendőrök a fecskegyilkost
Nagyvilág - 2019. July 15., 14:36
Meleg tudós kerül a pénzre