Az idei legjobb részeredményét elérve a 18. helyen ért célba a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 41. Dakar-rali keddi versenynapján, amelyen az egyik legnehezebb, 352 kilométeres gyorsasági szakaszt kellett teljesítenie a mezőnynek.

Az Opel Dakar Team közleménye szerint a magyar párosnak a nyolcadik szakasz során nem volt komoly problémája, gyorsan és nagy hiba nélkül teljesítette az etapot, amelyben 200 km-en keresztül homokdűnéken át kellett száguldaniuk.

Noha puha volt a homok, mi egyszer sem ástunk, pedig idegőrlően hosszú volt a dűnés szakasz, nem is tudom, mentünk-e már valaha egyhuzamban ennyit dűnéken

- idézte a közlemény Szalayt, aki hozzátette, megelőzték azokat az ellenfeleket, akik eléjük kerültek az etapon, de mentálisan és fizikálisan is elfáradtak a nap végére.

Sajnos a pálya közepétől kezdve melegedett a hűtővizünk, mert a ventilátor telement homokkal, emiatt nem működött a hűtés.

Bunkoczi kiemelte, hogy jó volt az elért idejük, de ehhez az is kellett, hogy a riválisok közül többen hibázzanak.

"Láttunk néhány nagy bukást, ebből is éreztük, hogy ez egy nehéz pálya, de szerencsére nekünk most kijött a lépés. Királyszakasz volt, ahogy mondták is a rendezők, és nagyon örülök, hogy nekünk így sikerült, de van még hátra két nap, és a hírek szerint a szerdai pálya sem lesz könnyebb, mint a mai volt" – tette hozzá a navigátor.

A nyolcadik etapot az autósok versenyében a kilencszeres rali-világbajnok Sebastien Loeb nyerte, ugyanakkor az összetettben a katari Nasszer al-Attijah tovább növelte előnyét.

A motorosok között az osztrák Matthias Walkner volt a leggyorsabb, összetettben pedig az ausztrál Toby Price vezet.

Eredmények (a viadal honlapjáról):

8. szakasz, San Juan de Marcona-Pisco (352 km):

autó (48 célba érkező):

1. Sebastien Loeb, Daniel Elena (francia, monacói, Peugeot) 3:54:53 óra

2. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota) 7:27 perc hátrány

3. Jakub Przygonski, Tom Colsoul (lengyel, belga, Mini) 15:15 p h.

...18. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Grandland X) 1:08:14 óra h.

az összetett állása:

1. al-Attijah, Baumel 29:15:50 óra

2. Nani Roma, Alex Haro Bravo (spanyol, Mini) 46:29 p h.

3. Loeb, Elena 46:45 p h.

...21. Szalay, Bunkoczi 14:21:07 ó h.

motor (82 célba érkező):

1. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 3:55:25 óra

2. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) 45 mp hátrány

3. Toby Price (ausztrál, KTM) 1:13 p h.

az összetett állása:

1. Price 28:53:08 óra

2. Quintanilla 1:03 p h.

3. Walkner 6:35 p h.

Szerdán Piscóból indul, majd ugyanoda érkezik célba a mezőny, amelyre 313 kilométer megtétele vár.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.