Először fizetnek, aztán perelnek. Nincs győztese ennek a történetnek. 

Perre készül a Cardiff City, miután a klub friss igazolása, Emiliano Sala repülőgépe hétfőn késő este eltűnt a La Manche csatorna felett, miközben Nantes-ból Cardiffba tartott.

A wales-i klubna összesen 30 millió fontjába kerül az argentin csatár leigazolása, és miután a mentőalakulatok befejezték a repülőgép keresését, azt fontolgatják, hogy jogi útra terelik az ügyet.

A klub azt nehezményezi, hogy a játékos menedzsere és egy közvetítő egy 1984-ben gyártott, egymotoros repülőgépet foglalt le az útra, a gépet ráadásul egy részmunkaidős gázszerelő vezette, akinek jelen állás szerint egyáltalán nem biztos, hogy volt érvényes engedélye a repüléshez.

Sala átigazolási díját 17 millió fontban állapították meg, de ereményeitől függően további bónuszokat is tartalmaz a szerződés a Nantes csapata javára, ami így meghaladhatja a 20 millió fontot. Ezt az összeget három részletben kell kifizetni a franciáknak. A játékos bérével és egyéb juttatásaival együtt jön ki a 30 millió fontos összeg, amire a Cardiff kötelezettséget vállalt.

Még ha a biztosító meg is téríti a kárt, a Cardiffot akkor is összesen 14 millió font kár éri Sala balesete miatt.

Kifizeti a tengerbe zuhant focista árát a brit focicsapat, de utána perelnek

Fotó: AFP

A Telegraph-nak nyilatkozó, a klubnál dolgozó forrás szerint a kifizetéseket a tragédia után befagyasztották mindaddig, amíg a hatóságok pontosan meg nem határozzák, miért következett be a baleset. A szavaiból az következik, hogy a Cardiff még nem fizette ki az első részletet, de ha a baleset okát megállapítják, és Salát holtnak nyilvánítják, kifizetik az első részletet a Nantes-nak – utána viszont jogi útra terelik az ügyet.

A Cardiff jogászai annyit közöltek, hogy nekik semmi közük nem volt a gép foglalásához és az utazás megszervezéséhez, ezért őket ilyen értelemben nem terheli felelősség, ellentétben Sala menedzserével (Mark McKay-jel) és egy vele együttműködő közvetítővel. A wales-i klub kész felvenni a kapcsolatot a gépet gyártó cég amerikai tulajdonosaival is.

Sala kutatását a család kérésre ellenére csütörtökön függesztették fel a hatóságok. 1700 m2 -en keresték a repülőgépet, de a roncsokat egyelőre nem találták meg. 

(444)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
...részmunkaidős gázszerelő...?
De a Lölő ugye azért kiúszott, ugye?
Egy Nemzet Halottja bőven elég havonta. Az ágyútalp már le van foglalva.
dr. prédikátor
A mészaros lölö??? Kurva gázszerelők ezek mindenhez értenek???
olivér
Hiába 30millió,az 30millió.Ez számít a Queen országában!Ez azonnal hír!Szerencsétlen focista meghalt már,de marakodnak az ÁRÁN !A paki bevándorlók által megerőszakolt kb.1400 11-15 év közötti munkásosztálybeli kislány, a baloldali városvezetés és helyi rendőrök által eltusolt esetéről hallgatnak,mint a szar a gazban.Ez a sorozat 16 éven keresztül folyt.
namihami
Csak úgy mellékesen, de egy repülőgép roncsait 1.700 négyzetMÉTERes területen belül keresni? Hát, az bizony nem kiván túl nagy megerőltetést.
Az bizony egy kb. 41x41 méteres terület. Azzal hamar lehet végezni.
De miért gondolják, hogy pont abban a 41 méteres körzetben volt a baleset?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.