Nagy Péter simán kikapott az ATP-világbajnok Alexander Zverevtől pénteken, így a németek 2-0-ra vezetnek a magyarok ellen a tenisz Davis Kupa frankfurti selejtezőjében.

A Fraport Arenában rendezett második találkozón a hazaiak sztárja, a világranglista harmadik helyezettje szállt szembe az egyéni világranglista-helyezéssel jelenleg nem rendelkező Nagy Péterrel, akinek eddigi legjobbja a 409. hely volt. Mint a tíz ATP-tornagyőzelemnél tartó Zverev korábban felidézte, 2013-ban egyszer már összecsapott Naggyal egy kisebb floridai versenyen, és három szettben kikapott tőle.

A második találkozón a hazaiak játékosa hozta a papírformát, 2:0-ra elhúzott, majd a budapesti teniszező ugyan hozta az adogatását, de nemsokára 5:1 állt az eredményjelzőn. Ekkor a 26 éves magyar néhány remek ütéssel szépített, de 32 perc elteltével már szetthátrányban volt.

A folytatásban Nagy 1:1-nél egy hétperces gémben bukta el a szerváját, a túloldalon pedig a 21 éves Zverev óriási tempót diktált, és szórta a 220 kilométer/óra körüli adogatásokat. Ennek következtében hamarosan újra 5:1 volt az állás, majd Zverev 5:2-nél könnyedén kiszerválta a mérkőzést, amely 1 óra 8 percig tartott.

A szombati folytatásban 12 órától a páros mérkőzésen Jan-Lennard Struff (51.) és Tim Pütz (350.) találkozik Nagy Péterrel és Borsos Gáborral (552.), majd Zverev Piros Zsomborral, Philipp Kohlschreiber pedig Naggyal csap össze Frankfurtban.

Eredmény:

Davis Kupa-selejtező, Frankfurt:

Németország-Magyarország 2-0 – állás az első nap után

------------------------------------------------------

Alexander Zverev-Nagy Péter 6:2, 6:2

korábban:

Philipp Kohlschreiber-Piros Zsombor 6:7 (6-8), 7:5, 6:4

szombaton játsszák:

Jan-Lennard Struff, Tim Pütz-Nagy Péter, Borsos Gábor

Alexander Zverev-Piros Zsombor

Philipp Kohlschreiber-Nagy Péter

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.