A listavezető Ferencváros a cserejátékos Böde Dániel találatával 1-0-ra legyőzte a vendég Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának rangadóján szombaton.

Az első félidőben a Ferencváros meddő mezőnyfölényben játszott, fél óráig ugyanis még helyzetet sem tudott kialakítani. Addigra viszont a kispestiek már két nagy lehetőséget puskáztak el. Davide Lanzafame ollózásával veszélyeztetett először a házigazda, majd Varga Roland szabadrúgását mentette bravúrral Gróf Dávid.

A fordulást követően az FTC nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt, és saját térfelén tartotta a vendégcsapatot, amely csak Gróf bravúrjaival tudta megőrizni a gól nélküli állást. Idővel azonban kijött a szorításból a Honvéd, ráadásul gólhelyzetekig is eljutott a túl bátran kitámadó Ferencvárossal szemben, amelynek középpályás védőmunkája ekkor nem volt kellően hatékony. A 82. percben Böde Dánielt nem tudták szerelni a kispestiek: az alig hat perce pályán lévő cserejátékos két védő között is lövéshez jutott, és közelről nem hibázott. Mivel a parázs hajrában nem esett több gól, nyert a házigazda.

A ferencvárosi együttes pályaválasztóként már 30 mérkőzése óta nem kapott ki a bajnokságban, a kispestieket a szezon során másodszor győzte le 1-0-ra. A Honvéd már hat forduló óta nyeretlen: három döntetlen mellett harmadszor szenvedett vereséget.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.