Fucsovics Márton bejutott a döntőbe az 524 ezer euró (166 millió forint) összdíjazású szófiai keménypályás férfi tenisztornán.

Fucsovics Márton döntőt játszik a szófiai tenisztornán
Fotó: Illyés Tibor/MTI

A 27 éves magyar játékos – aki 47. a világranglistán – élete második ATP-elődöntőjére készült, ahol az 53. helyen álló Matteo Berrettini várt rá. Az olasz korábban az első helyen rangsorolt orosz Karen Hacsanovot és a hatodik kiemelt spanyol Fernando Verdascót is búcsúztatta a bolgár fővárosban.

A magyar és az olasz játékos ATP-tornán még nem találkozott egymással, tavaly az irvingi keménypályás challenger-verseny elődöntőjében ugyanakkor Berrettini két játszmában győzött.

Második csatájuk során Fucsovicsnak 5:4-nél két szettlabdája volt, de nem élt velük, aztán 5:5-nél elvesztette az adogatását, és Berrettini kiszerválta a játszmát. A folytatásban mindketten kiválóan adogattak, mígnem a 22 éves olasz 6:5-nél megremegett, és Fucsovics kiegyenlített. Az utolsó szettben a nyíregyháziak büszkesége egy korai brékkel 4:1-re elhúzott, majd végigvitte előnyét, és első meccslabdáját értékesítve győzött. A mérkőzés 2 óra 16 percig tartott.

"Tudtam, hogy Berrettini jó formában van, ő verte Hacsanovot és Verdascót is" – kezdte értékelését Fucsovics a Facebook-oldalán. "Az elejétől jól éreztem a labdát, jól ment a játék. Volt két játszmalabdám 5:4-nél, de amikor elment a szett, éreztem, ha sikerül rajta maradnom, gyűröm tovább, akkor lesz még esélyem. Fejben és fizikálisan is erős tudtam maradni és a döntő pillanatokban jól koncentráltam" – tette hozzá.

A magyar teniszező – aki eddigi egyetlen ATP-tornagyőzelmét tavaly Genfben aratta – a vasárnapi fináléban a harmadik kiemelt orosz Danyiil Medvegyevvel vagy a hetedikként rangsorolt francia Gae:l Monfilsszal csap össze.

Eredmény:

elődöntő:

----------

Fucsovics Márton-Matteo Berrettini (olasz) 5:7, 7:5, 6:3

később:

Medvegyev (orosz, 3.)-Monfils (francia, 7.)

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.