A listavezető Ferencváros 2-1-re kikapott a Debrecen otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 21. fordulójának nyitómérkőzésén. És nem is akárhogy!

Látni kell: döbbenetesen nagy, Fradi-verő góllal mutatkozott be az NB1-ben a debreceni játékos

A vendég ferencvárosiak – akiktől betegség miatt hiányzott Böde Dániel – rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, és a nyolcadik percben akár a vezetést is megszerezhették volna, de Petrjak közeli lövésénél a hazaiak kapusa nagyot védett.

A folytatásban is az FTC irányította a játékot, de helyzeteket nem igazán tudott kialakítani. A harmincadik percben mégis vezetéshez jutott: Lovrencsics távoli lövésébe Dvali olyan szerencsésen ért bele, hogy a labda a kapu jobb alsó sarkában kötött ki.

A második félidő elején nagyobb sebességre kapcsolt a Debrecen, és két perc elteltével Bódi lövésénél Dibusznak kellett bravúrral hárítania.

Mindkét csapat vállalta a támadójátékot, így lüktetőbb, élvezetesebb lett a mérkőzés, helyzetek felváltva adódtak. A hajrában aztán a DVSC büntetőből egyenlített, miután Dibusz elsodorta Bódit, sőt a hosszabbítás perceiben a csereként beállt Zsóri Dániel

élete első NB I-es mérkőzésén 15 méterről a kapuba ollózott, megszerezve csapatának a győzelmet.

Itt a gól, óriási:

(MTI)

(Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Ennek csak az az oka, hogy az új játékos még keveset kokózott. Ahhoz, hogy gyenge legyen, ha kitömik pénzzel neki is megbomlik majd az agya, a partiktól.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.