Egyik magyar sem került döntőbe 1000 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók szófiai világbajnokságán, a legmesszebb Liu Shaolin Sándor jutott, akit az elődöntőben kizártak.

A 23 éves ferencvárosi versenyző az első néhány körben az élen korcsolyázott a negyeddöntőben, majd a háromszoros olimpiai bajnok kanadai Charles Hamelin megelőzte, de a hajrá közeledtével az év magyar férfi sportolója visszavette tőle az éllovas pozíciót. Az utolsó körre fordulva az 1500 méteren győztes dél-koreai Lim Hjo Dzsun elviharzott Liu Shaolin mellett, akinek viszont a második hely is biztos elődöntős szereplést ért.

A legjobb tíz között az első néhány körben a magyar klasszis vezetett, majd Lim állt az élre, de a szám Európa-bajnoka, az orosz Szemjon Jelisztratov is begyújtotta a rakétákat. Liu Shaolin féltávnál visszavette a második helyet ázsiai riválisától, aki ezt nem hagyta annyiban, az egyik egyenesben belülről próbált előzni, de a kanyar bejárata előtt a magyar versenyző rádőlt, melynek következtében Lim elesett, Liu Shaolin pedig kisodródott. A zsűri utóbbit látta szabálytalannak, így előbbit továbbjuttatta.

A magyar váltóval szintén olimpiai bajnok Burján Csaba a negyeddöntőben eleinte az ötfős futamban hátul "utazott", majd amikor megpróbált előretörni, összeakadt Jelisztratovval, és mindketten elestek. A zsűri a 24 éves pécsi sportolót látta vétkesnek, így őt kizárta, míg a szám Európa-bajnokát továbbjuttatta.

Jászapáti Petra a negyeddöntős futamának első harmadában vezetett, majd megelőzte őt a szám olimpiai bajnoka, a holland Suzanne Schulting, két körrel a vége előtt pedig a német Anna Seidel is. A harmadik hely idővel még mindig továbbjutást érhetett volna, de az olasz Cynthia Mascitto a célegyenesben meglepte a 20 éves szegedi versenyzőt, akinek így két ezreden múlt az elődöntős szereplése. Bácskai Sára Luca már korán az ötödik helyre került a futamában, egyszer próbált meg kigyorsítani az előzéshez, de akkor éppen bójára lépett, később pedig már nem maradt ereje újabb kísérletre, így ötödikként ért célba.

A vasárnapi program az 1000 méter döntőivel, majd a legjobb nyolcat felvonultató 3000 méteres szuperdöntőkkel folytatódik, végül a staféták fináléival zárul.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.