A MOL Vidi FC és a Budapest Honvéd kettős győzelemmel jutott a négy közé a labdarúgó Magyar Kupában, miután a negyeddöntő szerdai visszavágóján is legyőzte a vendég Ferencvárost, illetve Budaörsöt.

Kiütötte a Vidi a kupából a Ferencvárost, itt az elődöntő párosítása
A székesfehérvári játékosok gólöröme, balról Armin Hodzic, jobbról Kovács István a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében játszott MOL Vidi FC – Ferencvárosi TC visszavágó mérkőzésen a székesfehérvári MOL Aréna Sóstó stadionban 2019. április 3-án. A MOL Vidi FC 2-0-ra győzött, és 4-1-es összesítéssel továbbjutott. MTI/Koszticsák Szilárd

A Ferencváros a mérkőzés elején emberhátrányba került – Dibusz a tizenhatoson kívül a levegőben ütközött a labdát felette fejjel megtoló Marko Scepoviccsal –, így a hazai vereség után még nehezebbé vált a fővárosiak dolga. A végig parázs hangulatú összecsapáson a vendégek tíz emberrel csak mezőnyben tudtak egyenrangú partnerei lenni a kapu előtt több veszélyt jelentő fehérváriaknak, akik az 58. percben Nikolov góljával összesítésben már kettőre növelték az előnyüket. A hajrában kettős emberhátrányban játszottak a vendégek – Lanzafame saját csapattársával, Haratinnal ütközött, utóbbi nem tudta folytatni a játékot –, Milanov pedig a 82. percben egy kontra végén beállította a végeredményt.

A másik kora esti találkozón a Budapest Honvéd nem sok esélyt adott a másodosztályú Budaörsnek, és a háromgólos N'Gog vezérletével magabiztosan nyerte meg a visszavágót is.

Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó:

MOL Vidi FC-Ferencváros 2-0 (0-0)

---------------------------------

gólszerző: Nikolov (58.), Milanov (82.)

kiállítva: Dibusz (8., FTC)

Továbbjutott: a MOL Vidi FC, kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.

Budapest Honvéd-Budaörsi SC (NB II) 4-2 (3-0)

---------------------------------------------

gólszerzők: N'Gog (3., 43., 50.), Holender (28.), illetve Sajbán (66.), Fejős (87.)

Tj.: a Honvéd, kettős győzelemmel, 6-3-as összesítéssel.

korábban:

Soroksár SC (NB II)-Puskás Akadémia 1-1 (0-1, 1-1, 1-1), tizenegyesekkel: 5-4

------------------------------------------------------------------------------

gólszerzők: Lőrinczy (82.), illetve Arabuli (31.)

Tj.: a Soroksár, 2-2-es összesítés után tizenegyesekkel.

kedden játszották:

Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 1-2 (1-0)

Tj.: a Debrecen, kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.

A MOL Vidi a Debrecennel, a Budapest Honvéd pedig a másodosztályú Soroksárral találkozik a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében, dőlt el a székesfehérvári sorsoláson.

A elődöntő első mérkőzéseit április 16-án és 17-én, a visszavágókat egy héttel később játsszák.

Az MK-döntőt május 25-én a Groupama Arénában rendezik.

Magyar Kupa, az elődöntő párosítása:

Budapest Honvéd-Soroksár SC (NB II)

MOL Vidi FC-Debreceni VSC

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.