A német élvonalban szereplő Hertha BSC hivatalos honlapján jelentette be, hogy Dárdai Pál a szezon végén távozik a vezetőedzői posztjáról. A berlini klub közleményében jelezte, erről közösen állapodtak meg a magyar szakemberrel. A korábbi magyar válogatott szövetségi kapitány 2015 februárja óta irányítja a Herthát, melynek 1997 és 2011 között a játékosa volt. Csapata, amely az elmúlt öt fordulóban kikapott, öt körrel a bajnokság vége előtt 11. a Bundesligában.

Kirakja Dárdait a Hertha

Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője csapatának az RB Leipzig elleni mérkőzésén az első osztályú német labdarúgó-bajnokság 2019. március 30-i játéknapján Lipcsében. Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Négy és fél év után a nyáron otthagyja a Hertha BSC kispadját Dárdai Pál. Mindezt a berlini klub jelentette be a hivatalos honlapján. A közlemény szerint a következő idényben már nem a magyar szakvezető irányítja az együttest.

Dárdai négy év után távozik a vezetőedzői posztjáról, miután 2015. február 5-én nevezték ki a berliniek trénerének, és akkoriban velük együtt párhuzamosan irányította a magyar labdarúgó-válogatottat is.

Dárdai összesen 146 mérkőzésen irányította eddig az élvonalban a Herthát – ezzel a klub-örökranglista 3. helyén áll az edzők között. A kiesés szele pedig soha nem csapta meg a magyar szakemberrel a kék-fehéreket.

Forrás: 24.hu, Index, csakfoci.hu

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Nem könnyű biznisz ez a foci a Lajtától nyugatra sem.
Klubtag
@Eladott Ország: ...nem baj, majd Orbán felkarolja és még stadion-tulajdonos is lehet belőle...
kokopelli
@Eladott Ország: Ott annyi pénzért megkövetelik a minőséget! A Dárdai nagyon jó edző
volt,mert soha sem "szájkaratézott"! Természetesen a vezetőség dolga,hogy jó játékosokat
vegyen,ill. szerződtessen,de a Dárdai csak ajánlhat! Hosszú évek után nála jött föl a fővárosi
"alte Dame" igazából,ami egy szégyenfolt volt annakelőtte! Jó melós volt...!
Klubtag
@Eladott Ország: ...és ezekhez van külön-külön mindhez tudományos megközelítés, urambocsá "filozófia", vagy csak szorgalom és tisztes teljesítmény?
www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/ok-a-legertekesebb-sportolok-magyarorszagon-2622041

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.