Angol házidöntő lesz a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miután a londoniak a Liverpooléhoz hasonló őrült meccsen kiejtették az Ajaxot. A Spurs a sírból hozta vissza a párharcot, ugyanis a szünetig kétgólos hátrányba került, de a második félidőben fordított Lucas Moura mesterhármasával. A brazil a továbbjutást érő találatot a 96. percben szerezte.

A londoni odavágót 1-0-ra nyerő Ajax kezdte jobban a mérkőzést, ugyanis Tadic megpattanó lövését követően azonnal bravúrral kellett hárítania Llorisnak, viszont másodjára, De Ligt fejesénél már ő is tehetetlen volt.A Tottenham nem rogyott össze a bekapott góltól és a duplájára nőtt hátránytól, azonnal válaszolni próbált, ám Szon váratlan próbálkozása a kapufát találta el. Noha az iram ezt követően sem esett vissza, a kezdeti rohamok után ritkábban forogtak veszélyben a kapuk, a hollandok kontroll alatt tartották a mérkőzést.

A játékrész derekán ugyan volt két védése az Ajax kapusának, de gólt ismét a hazaiak szereztek: Tadic előbb még kicsit célt tévesztett, de néhány perccel később a visszagurításából Zijecs már kilőtte a bal alsó sarkot.

Elképesztő meccsen jutott a BL-döntőbe a Tottenham

A reménytelennek tűnő, háromgólos hátrányban nagy lendülettel kezdte a második félidőt a londoni együttes, eleinte Onana bravúrjai akadályozták meg a szépítést, de tíz perc elteltével már ő sem tudott segíteni. Újabb négy perc múlva Lucas másodszor is bevette a holland együttes kapuját, igaz, az újabb gólhoz kellett a hazai védelem szerencsétlenkedése is a kipattanó labdánál.

Az egyenlítés felrázta az Ajaxot, amely ismét magához ragadta a kezdeményezést, záporoztak a lövések Lloris felé, Zijes például csak centikkel tévesztette el a bal alsó sarkot. A marokkói játékos később még közelebb járt a gólhoz, a kapufa segítette ki a Tottenham világbajnok francia kapusát.

Habár az angol csapatnak kellett gólt szereznie a továbbjutásért, mégis az Ajax támadott többet a hajrá kezdetén. A legnagyobb helyzetet ennek ellenére a Tottenham hagyta ki: öt perccel a vége előtt Vertonghen előbb a keresztlécre fejelt öt méterről, majd a kipattanóból lábbal próbálkozott, de a védők mentettek a gólvonalról.

A hosszabbításban az Ajax lezárhatta volna a meccset és ezáltal a párharcot is, de Zijes ziccerénél Lloris mutatott be még egy bravúrt. Amikor már úgy tűnt, a hollandok örülhetnek, a Tottenham kissé váratlanul megszerezte a továbbjutást érő gólt Lucas hajszálpontos lövésével.

Az angol csapat története során először küzdhet meg a legrangosabb európai trófeáért. A négyszeres győztes Ajax, amely 23 év után játszhatott volna a fináléban, a BL-ben 41 győzelem és 8 döntetlen után először kapott ki, amikor vezetést szerzett.

Az Atlético Madrid stadionjában június elsején sorra kerülő döntőben a Tottenham ellenfele az FC Liverpool lesz.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:

Ajax Amsterdam (holland) – Tottenham Hotspur (angol) 2-3 (2-0)

gól: De Ligt (5.), Zijes (35.), illetve Lucas (55., 59., 96.)

Továbbjutott: a Tottenham Hotspur 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.

Cikk- és címlapkép. AFP

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.