Egy esély elúszott, de még él a remény, hogy a magyar U17-es labdarúgó-válogatott olyat tegyen, amire még nem volt példa: kijusson a világbajnokságra.

Kikapott az U17-es válogatott – ezt üzente nekik Marco Rossi

A magyar csapat a csoportkörben Portugáliát 1-0-ra, Izlandot 2-1-re, Oroszországot pedig 3-2-re múlta felül, vagyis a spanyolokkal szembeni kiesés ellenére is remek formában van a sorsdöntő összecsapás előtt.

– A tornán eddig három győzelmet és egy döntetlent értünk el, vagyis nem lehetek elégedetlen. A negyeddöntőben is megtettünk mindent, sajnos, egy apróságon, egy kihagyott 11-esen elúszott a továbbjutás – nyilatkozta a Blikknek a gárda szövetségi edzője, Preisinger Sándor (45). – A fiúknak is elmondtam,amiért jöttünk, azt még elérhetjük, nincs időnk bánkódni. Csütörtökön újabb mérkőzés vár ránk, egy hasonlóan erős csapat ellen. Nem vagyok hajlandó elengedni az álmomat, a brazíliai világbajnoki szereplést, s ugyanígy tesznek a keret tagjai is.

A tréner ugyanakkor tisztában van vele, hogy a belgákkal szemben kimagasló teljesítményre lesz szükség a győzelemhez.

– Olyan csapat ellen játszunk, amely előrébb jegyzett, mint a miénk. Tudjuk, hogy nehéz feladat vár ránk, de nem félünk. Győzni akarunk – tette hozzá Preisinger. – A fizikális felkészültség rengeteget számít majd, s száz százalékot kell magunkból kiadni. Bízom a sikerben, mivel olyan keretünk van, amelynek tagjai mentálisan nagyon erősek. Nálam az első kiválasztási elv egy játékosnál, hogy mennyire képes kezelni a feszült helyzeteket, illetve képes-e felállni a padlóról.

Belgium az Eb-selejtező áprilisi elitkörében 4-2-re verte a magyar válogatottat Telkiben. Ám a mostani formája nem túl ijesztő: igaz, a görögöket 3-0-ra verte a csoportkörben, de az írek és a csehek is 1-1-re végeztek vele, míg Hollandia 3–0-ra győzte le a nyolc között.

Marco Rossi is
szorít a fiataloknak

A magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya, Marco Rossi (54) is biztatja a fiatalokat.

„Gratulálok a srácoknak, szív és szenvedély a legvégsőkig. Jegyezzétek meg ezeket a szavakat, mert nagyon fontosak: aki küzd, soha nem veszít, soha. A legjobbakat kívánom, remélem, az igen közeli jövőben számíthatok rátok” – írta közösségi oldalán az olasz szakember.

Forrás: Blikk

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Apróság?!?!?!? Hol él ez? A meccs összes vonatkozásában jobbak voltak a spanyolok, egyedül a kapusunk volt oké!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.