Még csak félig kész a kincsesbányai út, de már felveri a lucerna, a széle, mint az ökörhugyozás, és persze a teherautókat is ráengedik. Sikerrel pályázott 80 millió forintos uniós támogatásra Kincsesbánya önkormányzata, hogy az összegből körülbelül 4 km hosszú kerékpárutat építsen.

Forrás: index.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
A fenntartás/fenntarthatóság újabb eklatáns példája

hogy pontos legyek ezen fogalomkör kapcsán a fejekben kavargó zagyvaságra

Már magával a fogalommal „fenntartás” is komoly, nagyon komoly gondok vannak a fityest-matyarban. Mint ismert egyházi, és más csókosok által fenntartott intézményekről zagyválnak, pedig valójában legalább annyit kapnak a kasszából, mint az állami társaik.
Aztán itt van a derék számzsonglőr Mityuka és a pöttyös-fenék szakértő zagyválása a fenntarható fejlődésről, amiben csak annyi igaz, hogy a tények ellenére fenntartják bugyuta véleményüket!
S végül, de nem utolsó sorban itt vannak a „sport-célú” beruházások, persze zömmel EU-s pénzbül, amik fenntartására senki sem gondol. Talán a mocsok EU-nak kekeckedés helyett azt kellene üzennünk, hogy erre is adjanak pénzt!
Hogy mindez miről jutott eszembe? Kincsesbánya önkormányzata, 80 millió forintos uniós támogatásból körülbelül 4 km hosszú kerékpárutat épített. Az index.hu számolt be a kálváriáról!!! =))
CsipkeRózsa
Elég sok kerékpár út épült Orbán kormányzása alatt, még egyetlen út sem sikerült selejtmentesen, sőt úgy, hogy használni is lehessen. Ezekre a pocsék munkákra mennek el 100 milliók.
RonaGyuri
@CsipkeRózsa: eben sem különböznek a többitől! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.