Végre egszólalt Sebastian Vettel, a Ferrari Forma 1-es pilótája: elmondta, mi is történt szerinte a futamon, amiért 5 másodperces büntetést kapott, így, bár elsőként ért célba, mégis csak második lett.

Vettel is elmondta a véleményét a kanadai futamról

Próbáltam túlélni, a pályán tartani az autót. A fűről jöttem vissza, a gumik koszosak voltak, küdzöttem azért, hogy visszanyerjem az uralmam a kocsi fölött

- magyarázta Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája, mi történt a Kanadai Nagydíjon. A pilóta ötmásodperces büntetést kapott, miután a nagydíj 48. körében a 3-as és a 4-es kanyar közti sikánban a fűre hajtott, és úgy tért vissza a pályára, hogy kis híján a falhoz nyomta a mögötte haladó Lewis Hamiltont. A manővert veszélyesnek ítélték a döntőbírók, megbüntették Vettelt aki így csak a második lett Lewis Hamilton mögött.

A pilóta nehezen viselte a kudarcot, az eredményjelző táblát is kicserélte a két autó előtt. A BBC azt írja, a Ferrari sem fogadja el a büntetést, a döntés ellen fellebbeznek.

Forrás: hvg.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A srác egyre kevésbé viseli el a nyomást, tulajdonkép mióta a bikáktól eljött ez már azóta tart, Igaz erről most csak annyiban tehetett, hogy túl hajtotta azt a kanyart, de volt ő neki már olyan is mikor készakarva neki ment az angolnak...
Az a kép ahol az angol majdnem ütközött az ausztrállal nem illik ebbe, mer az ausztrálnak volt helye a pálya belseje felé !!!
volvós
100% ban igaza van Vettelnek, a nagyképű nigger erőszakosan közelítette meg - mint mindig !!!
Eriksson
Volt idő, amikor Vettelnek kellett mindenáron győznie. Most Hamilton a favorit.
Madácsi Pali
Megtörtént ez már fordítva is. Akkor Hamiltont nem büntették! Valami nagyon nincs rendben az ügyben. Jogos az óvás az ítélet ellen.

https://24.hu/sport/forma-1/2019/06/10/lewis-...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. October 14., 10:14
Eltörte a diák kezét a tanár – vádat emeltek ellene
Szórakozás - 2019. October 14., 08:19
Megint megbüntették a Viszkist