Babos Tímea számára a francia nyílt teniszbajnokságon női párosban aratott tornagyőzelem "valamelyest feledteti", hogy az elmúlt időszakban egyesben nem jött ki neki a lépés.

A soproni teniszező a molcsapat.hu oldalnak adott interjúban arról beszélt: Párizsban a sorsolás után párjával, Kristina Mladenoviccsal tisztában voltak vele, hogy nehéz meccsek várnak rájuk, viszont végig csapatként teniszeztek, s ez eredményezte a diadalt.

Átéltünk nagy sikereket, voltak nagyon fájó vereségeink, de ezek mind összekovácsoltak minket és csapatként erősebbek lettünk

- fogalmazott Babos.

A magyar, francia duó az első két fordulóból gond nélkül lépett tovább, azonban a nyolcad-, majd a negyeddöntőben egyaránt egy hajszálon múlt csak a sikerük.

"A németek elleni meccsünk kőkemény volt; remek páros, tökéletesen passzolt egymáshoz a játékuk és nagyon meg kellett harcolnunk minden pontért, hogy a szélvihart ne is említsük" – emlékezett vissza a magyar teniszező az Anna-Lena Friedsam, Laura Siegemund elleni nyolcaddöntőre.

Majd kitért a Samantha Stosur, Csang Suaj felett aratott negyeddöntős sikerre is. "Stosur és Csang az Australian Open idei bajnokai, ellenük a szakadék széléről táncoltunk vissza" – nyilatkozta a magyar teniszező.

Ránézésre az elődöntőben és a fináléban már egyszerűbb helyzetben voltak Babosék: előbbi összecsapáson csupán három, utóbbin pedig öt játékot veszítettek. Babos azonban nem úgy emlékszik a találkozókra, hogy könnyed sikereket arattak volna.

Mint fogalmazott: az elődöntőben, Elise Mertens és Arina Szabalenka ellen "az eredmény csak papíron volt sima, nagyon oda kellett tenni magunkat, nem szabadott egy pillanatra sem levegőhöz juttatni őket".

A döntővel kapcsolatban pedig elárulta: az elején kicsit meglepte őket a kínai páros.

"Megnéztük több meccsüket, kielemeztük a játékukat, mégis egészen más taktikát választottak. Nem voltak megilletődve, nagyon jól teniszeztek, Cseng fenomenálisan kezdett a hálónál. Ahogyan haladt előre a meccs, egyre jobban megéreztük, mit kell játszanunk. A stabil szervagémek kulcsfontosságúak voltak, különösen akkor, amikor a bajnoki címért adogattam... Az kemény gém volt, de örülök, hogy mi jöttünk ki jobban belőle" – mondta Babos.

A 26 éves teniszező párosban nem csupán a Roland Garroson remekelt, hiszen januárban Melbourne-ben, az év első Grand Slam-viadalán döntőzött, egyéniben viszont hosszú ideje nem megy neki jól a játék, de reméli, hogy hamarosan egyesben is jobb eredményekre lesz képes.

"Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy a páros valamelyest feledteti az elmúlt hetek nehézségeit. Hiszek a kölcsönhatásban, vagyis hogy a páros segíti az egyénit és fordítva. Ilyenkor igen, kicsit elfelejtődik, hogy az elmúlt időszakban nem úgy sikerült az egyes, ahogyan szerettem volna" – jelentette ki Babos Tímea, aki a Roland Garros megnyerésével az első magyar teniszező lett, aki két különböző GS-tornán is az élen tudott végezni.

Párizsi sikerüknek köszönhetően a női világranglistán Babos a második, Mladenovic pedig az első helyre került.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.