Minden feltételben megállapodott Neymar a Barcelonával: a brazil futballista visszatér korábbi együtteséhez, ötéves szerződést ír alá.

Rendesen vissza kell vennie az arcából Neymarnak – a fizetéséből már visszavettek

A 2017 óta a Paris Saint-Germaint erősítő klasszis a jelenlegi bérénél jóval kevesebbet keres majd régi-új állomáshelyén. A francia együttesnél éves szinten 37 millió euró (12 milliárd forint) ütötte a markát, de Barcelonában „csak” 24 millió eurót (7,8 milliárd Ft-ot) kap.

A Sport című lap tudni véli, hogy Neymarnak voltak más kluboktól is ajánlatai, de mindenképpen a barcelonai visszatérést részesítette előnyben. Annak ellenére, hogy a Real Madrid érdeklődött iránta, csak akkor gondolkodott volna el ezen a lehetőségen, ha a a gránátvörös-kékek egyáltalán nem kínálják fel neki a lehetőséget a visszatérésre.

A focista, akit a párizsiak 222 millió euróért (72 milliárd forintért) vettek meg a Barcától, jelenlegi csapattársaival és a klubvezetőséggel is összebalhézott az elmúlt időszakban.

– Olyan játékosokat akarok, akik mindent megtesznek, hogy megvédjék a mez becsületét, és akik részt akarnak venni a projektünkben – szúrt oda a focistának Nasszer al-Kelaifi, a Paris Saint-Germain katari elnöke.

Forrás: Blikk

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Majd a palvikbarbara megvigasztal az orális szobában...jó pénzért !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.