A magyar női válogatott a fehéroroszokkal és a belgákkal, a férfi pedig a svédekkel és a románokkal került azonos hármasba a szeptemberi, franciaországi asztalitenisz csapat Európa-bajnokság csoportjainak sorsolásán.

A női együttes a selejtezőből csoportelsőként jutott ki a nantes-i kontinensbajnokságra, míg a férfiak a kvalifikáció második szakaszából biztosították a részvételüket.

A harmadik helyen kiemelt női válogatott az első kalapból várta a sorsolást, amelyen a fehérorosz és a belga együttes került mellé.

A férfiak a románok mellett a másodikként rangsorolt svédeket kapták, ezzel – ahogy azt az európai szövetség honlapja is kiemeli – ebben a trióban található a legtöbb Eb-arany, miután a magyarok négyszer, a rekorder svédek pedig 14-szer nyerték meg az Európa-bajnokság csapatversenyét. A románoknak egy bronzérmük van 2009-ből.

A szeptember 3. és 8. között sorra kerülő Eb-n a csoportszakasz után a nyolc első helyezett kerül negyeddöntőbe, onnantól kieséses rendszerben zajlik majd a küzdelem.

A csoportok (a magyar szövetség tájékoztatása alapján):

férfiak:

A: Németország, Oroszország, Csehország

B: Svédország, Románia, MAGYARORSZÁG

C: Franciaország, Szlovákia, Spanyolország

D: Ausztria, Dánia, Ukrajna

E: Szlovénia, Horvátország, Hollandia

F: Fehéroroszország, Anglia, Luxemburg

G: Lengyelország, Belgium, Szerbia

H: Görögország, Portugália, Törökország

nők:

A: Románia, Spanyolország, Szlovákia

B: Németország, Olaszország, Szlovénia

C: MAGYARORSZÁG, Fehéroroszország, Belgium

D: Hollandia, Csehország, Szerbia

E: Ukrajna, Ausztria, Bulgária

F: Svédország, Lengyelország, Törökország

G: Portugália, Oroszország, Horvátország

H: Franciaország, Luxemburg, Görögország

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.