A negyeddöntőben kikapott és a hetedik helyen végzett szombaton a kardozó Márton Anna a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

Az elődöntőért Szofija Velikaját kellett volna legyőznie, de a világranglista éllovasa, az egyéniben kétszeres világbajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes orosz vívó érvényesítette a papírformát. Az első két tust még az idén Eb-bronzérmes Márton adta, de pár pillanat múlva már 2-3 állt az eredményjelzőn, majd fokozatosan nőtt a különbség, ami a végén nyolc találat volt.

"Nagyon sok pozitív élményt szereztem ma. Kicsit féltem, hogy nem tudok felszabadultan és vidáman vívni hazai közönség előtt, de ez nem így lett, minden percet élveztem a páston"

- mondta a vegyes zónába mosolyogva érkező, 24 éves magyar kardozó. – "Annyi hiányérzetem van, hogy éremért jöttem erre a világbajnokságra, de a csapatversenyen ezt még be tudom pótolni. Nincs ok most a szomorkodásra."

"A higgadtságot meg kell őrizni" – Márton Anna nem jutott tovább

Az elvesztett negyeddöntőjéről annyit jegyzett meg, hogy szerinte a rutin döntött a nála tíz évvel idősebb orosz vívó javára.

"Nem erre számítottam. Ő egy nagyon lendületes vívó, azt hittem, nekem fog jönni, de tudta, hogy hazai közönség előtt vagyok, menni fogok neki. Kidurrantgattam magam, ő pedig türelmes volt és várt. Mélyen elraktároztam magamban ezt az élményt, hogy ilyenkor nem szabad elveszíteni a fejemet, a higgadtságot meg kell őrizni."

- fogalmazott a magyar vívó.

Pusztai Liza 19., Katona Renáta 26., Mikulik Júlia pedig 40. lett.

(MTI)

(Fotó: MTI/Czagány Balázs)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.