Szerhij Rebrov vezetőedző meghosszabbította szerződését a Ferencváros labdarúgócsapatával.

Rebrov további három évig marad a FradinálFotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A klub honlapjának hétfői beszámolója szerint az ukrán szakember további három évre írt alá.

"Rebrovnak határozott és célratörő elképzelései vannak a futballról"

- olvasható az FTC honlapján.

A 45 éves tréner tavaly augusztusban érkezett a zöld-fehérekhez, akiket rögtön első idényében bajnoki címre vezetett. A csapat a Bajnokok Ligája-selejtező első körében kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel búcsúztatta el a bolgár Ludogorecet, és így 15 év után nyert párharcot a legrangosabb európai kupasorozatban.

A játékosként 75-szörös ukrán válogatott Rebrov ezt megelőzően a Dinamo Kijevet és a szaúdi al-Ahli csapatát irányította. Előbbi együttest kétszer-kétszer ukrán bajnoki címre és kupagyőzelemre vezette, egyszer pedig a Szuperkupát hódította el.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ez a "" csapat"", ez a "" bajnokság"" és ez az "" edző"".
Minden szinten illenek egymáshoz és megfelelnek egymásnak. Nívósabb edző se ehhez a csapathoz, se ehhez a bajnoksághoz nem passzolna.
Ez a trió minden szinten passzol.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.